Budapest
Meghalt a legendás magyar fotós

Keleti Éva fotográfus életének 95. évében, február 6-án elhunyt – tudatta a család pénteken az MTI-vel, egyúttal kérve a sajtó és a közvélemény megértését, hogy további nyilatkozattétel céljából ne keressék őket.
Pótolhatatlan veszteség érte a magyar fotós társadalmat. Keleti Éva 1931-ben született Budapesten. 1949-től az ELTE Természettudományi Karán fizika-kémia szakon tanult. 1951-ben otthagyta az egyetemet és a Magyar Fotónál dolgozott.

Elvégezte a riportertanfolyamot. 1955-től riporter volt a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, a Magyar Távirati Irodánál, 1976 és 1989 között az Új Tükör képszerkesztője és fotóriportere, 1991-től a HT Press, a Gamma Képügynökség, 1992-től az Europress fotószerkesztőségének vezetője volt.
1976-ban sajtófotót tanított Indiában a Press Institute felkérésére, tanított a Magyar és a Nemzetközi Újságíró Iskolában. A 2000-es évek elejétől az MTI-nél a nemzeti hírügynökség fotókincseiből válogató Riportművészet című fotóalbum-sorozat szerkesztője volt.
A színházi fényképezésben iskolát teremtett. Ezen fotóinak legtöbbje arról a színpadi eseményről szól, amelyen készült, de némelyik a magyar fotótörténet része is lett.
1990-ben Magyar Fotóriporterek Társaságának (korábban: Magyar Fotóriporterek Kamarája) alapító tagja, 1997-től elnöke. Több alkalommal tagja volt a World Press Photo és az Interpress Photo zsűrijének.
2015-től a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke. 2004-ben jelent meg Oly távol és közel című albuma. Számtalan konfliktust is felvállalva mindig azon munkálkodott, hogy a sajtóban ne másodrendű szerepe legyen a fotográfiának.
Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése. Ezek közül is kiemelkedő volt Várkonyi Lászlónak, az 1930-1950-es évek egyik legjelentősebb magyar portréfotográfusa hagyatékának kiállítása 2010-ben.
Hat évtizedes életművét a Műcsarnok 2019 végén, 2020 elején Élet/Kép címmel nagy sikerű retrospektív kiállításon mutatta be. 2021-ben az Eötvös10 Művelődési Házban nyílt nagyszabású kiállítás ikonikus és új képeiből Keleti Éva 90! címmel.
2023-ban Amit még nem láttatok… – Keleti Éva címmel nyílt az MTVA Fotóarchívumának kiállítása a korábban nem látott fotóiból az Aranytíz Kultúrházban. A közmédia 2022-ben saját gyártásban készített filmet A pillangó szárnyán – Keleti Éva fotográfus portréja címmel.
Művészetét egyéb elismerés mellett 1975-ben Balázs Béla-díjjal, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2005-ben Táncsics Mihály-díjjal, 2008-ban Prima Primissima-díjjal jutalmazták.
2017-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „a magyar vizuális kultúra egyik meghatározó szereplőjeként elsősorban a hazai színházi élet kulisszák mögötti világának dokumentarista stílusú, valósághű megörökítését szolgáló, példaértékű szakmai alázattal végzett művészi munkája elismeréseként”. 2023-ban Budapest díszpolgára is lett. (MTI)
Címlapfotó: Urbán Ádám
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.



















