Sztárok
Nem marad eseménytelen Fenyő Miklós jubileumi éve
Fenyő Miklós gyerekei elárulták, hogy nagy durranással készülnek nemrég meghalt apjuk 80. születésnapja alkalmából.
Megható bejegyzést tettek közzé pénteken a nemrég elhunyt Fenyő Miklós közösségi oldalán gyerekei: arról írtak, hogy édesapjuk 2027. március 12-én lenne 80. éves.
„Lenne… Még leírni is nehéz…” – fogalmaztak rövid, de súlyos mondatban.
A tervek már készen voltak
A család elárulta, hogy a jubileumi év tervei már tavaly megszülettek: decemberben egyeztetéseket kezdtek Rózsa István producerrel. A fájdalmas haláleset dacára a napokban ismét találkoztak vele.
Áttekintették, miként lehetne megvalósítani azokat az elképzeléseket, amelyeket még a legendás zenésszel közösen álmodtak meg.
A kapcsolat nem új keletű: a Rózsa Records jelentette meg Fenyő nagy sikerű szólóalbumait az 1990-es években, és közösen hozták létre az első nagyszabású Fenyő Ünnep koncertet is 1996-ban, amelynek hanganyaga szintén a kiadónál jelent meg.
Sokat ígérő folytatás
A gyerekek bejegyzésük végén sejtelmesen csak ennyit írtak:
„Hosszú és tartalmas beszélgetésünk eredményesnek bizonyult.”
Hogy pontosan mit jelent ez a gyakorlatban – koncertet, emlékévet, különleges kiadványokat vagy mindezt együtt – egyelőre nem tudni. Az viszont biztos: a rock and roll királyának jubileuma nem marad hangtalan.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.















