Egy árva fillért sem kapott Lovas Rozi a filmes főszerepéért

A 45. Magyar Filmszemlén bemutatott Itt érzem magam otthon feszült, pszichológiai rétegekkel átszőtt történetével élénk szakmai visszhangot váltott ki. A cselekmény középpontjában egy hátborzongató emberrablás áll: egy család fogva tartja a női főhőst, és arra akarja kényszeríteni, hogy ismerje be, ő valójában egy eltűnt testvér. A néző a bezártság és a bizonytalanság légkörében szinte együtt lélegzik a főszereplővel, akit Lovas Rozi kivételes intenzitással jelenít meg.

Nulla forint, maximális tét

A színésznő a Port.hu KultPont című műsorában beszélt a kulisszatitkokról. Elmondása szerint a film állami támogatás nélkül készült, ezért az alkotók hosszú éveken át próbáltak finanszírozást találni, mielőtt végül úgy döntöttek, saját erőből valósítják meg a projektet.

Mint fogalmazott: a munkát ő és partnere, Molnár Áron teljesen díjazás nélkül vállalták. A produkcióban executive producerként is részt vettek, ami azt jelenti, hogy csak akkor részesülnek bevételből, ha a film később nyereséget termel. Ez a konstrukció a független filmes világban nem példa nélküli, de ritkán kerül ilyen nyíltan a nyilvánosság elé.

Puszta lelkesedésből

Lovas Rozi hangsúlyozta: nem tekinti magát áldozatnak, de világos határokat lát. Egy színész – mondta – legfeljebb egyszer engedheti meg magának, hogy puszta lelkesedésből dolgozzon, mert a megélhetés realitása előbb-utóbb minden idealizmust felülír. Szavai szerint megalázó érzés, amikor valaki hatalmas energiát fektet egy munkába, mégsem kap érte anyagi elismerést.

A jelenség nem egyedi. A magyar filmiparban egyre gyakoribb, hogy támogatás hiányában alkotók ingyen vagy jelképes honoráriumért vállalnak szerepet. A színésznő szerint ez az oka annak is, hogy több tehetséges rendező inkább külföldön próbál szerencsét.

Nem először

Lovas Rozi korábban a Futni mentem című produkcióban is szerepelt, amelyért ugyan kapott fizetséget, ám az szerinte nem állt arányban a befektetett munkával. Mindez jól mutatja: a szakma presztízse és a művészi siker nem mindig jár együtt pénzügyi biztonsággal – írja a Femina.

Az alkotók most abban reménykednek, hogy a film szájról szájra terjedő híre végül nézőket hoz a mozikba, és a bevételek révén utólag mégis megtérül a befektetett munka. Addig azonban a produkció egyfajta hitvallás marad: bizonyíték arra, hogy a szenvedély olykor erősebb a költségvetésnél.