Lelencgyerekként nőtt fel a magyar színészóriás

Szombathy Gyula a Nem kell annyi Pábijubi című kötetben nemcsak pályájáról, hanem életének legsötétebb időszakairól is beszél. A nyilvánosság előtt mindig vidámnak tűnő művész most arról ír, hogy gyerekként sokszor erőszak és bántalmazás vette körül.

„Kiszolgáltatottnak lenni és elszenvedni a fájdalmat és a megaláztatást. Iszonyatos érzés” – idézi fel a könyvben.

Intézetbe került

A színész gyerekkorát súlyos konfliktusok árnyékolták be. Elmondása szerint apja gyakran bántalmazta, édesanyja pedig nem tudta megvédeni. Amikor ötödikes korában intézetbe került, az apja ridegen csak ennyit mondott neki:

„Rád fér!”

A nevelőintézet világa sem volt kegyesebb. A színész emlékei szerint a gyerekeket gyakran ok nélkül verték meg.

„Ha állami gondozott vagy, csak rossz gyerek lehetsz” – idézi fel azt a bélyeget, amelyet már egészen fiatalon rásütöttek.

Mégis volt valami, ami kapaszkodót adott neki ezekben az években.

A tánc adott erőt a túléléshez

Az intézetben tartott táncestek különleges menedéket jelentettek számára. A fiúk és lányok együtt gyakorolták a lépéseket, miközben zenére számolták az ütemet.

„Pá, pá, jubi, jubi, jubi, jubi…” – kiabálták a ritmust a hálótermekben.

A tánc szeretete később is elkísérte, sőt a magánéletében is fontos szerepet kapott. Felesége, Böbe a könyv ajánlójában arról ír, hogy a humor és a tánc mennyire meghatározta a kapcsolatukat.

Megértéssel beszél az apjáról

A színész a fájdalmas emlékek ellenére nem haraggal beszél a múltjáról. Úgy véli, apja generációját a háború törte meg, és sok családban emiatt vált természetessé a keménység és az erőszak.

A könyvben nemcsak a gyerekkori traumák kapnak helyet, hanem színházi történetek, családi emlékek és az élet nagy kérdései is. Egy dolog azonban végig ugyanaz maradt: a derű, amelyet a nehézségek ellenére is sikerült megőriznie – írja a Blikk.