Sztárok
Ágynak esett a népszerű színésznő, sorra törlik az előadásait
Pénteken még találtak a szerepére beugrót, de mivel azóta sem javult az állapota, a vasárnapi előadást már kénytelenek voltak lemondani.
Súlyos betegség döntötte le a lábáról Hermányi Mariannt, a Centrál Színház egyik meghatározó művészét. Az állapota miatt már nemcsak helyettesítésekre volt szükség – előadásokat is le kellett mondani.
Beugró mentette az előadást
Pénteken még sikerült megmenteni az estet: a Network című előadásban Martinovics Dorina ugrott be a helyére.
„Mariannak mihamarabbi jobbulást kívánunk, Dorinának pedig nagy kalappal az esti előadáshoz!” – írta ki a teátrum a közösségi oldalára még pénteken.
A színház akkor még bizakodott, és mielőbbi felépülést kívánt a művésznek. Azóta azonban nem javult az állapota.
Vasárnapra már nincs megoldás
A teátrum kénytelen volt meghozni a legnehezebb döntést: lemondták a vasárnapi előadást.
Az Oleanna című darab így elmarad, a nézők pedig már értesítést is kaptak a jegyek átcseréléséről vagy visszatérítéséről.
Felfelé ívelő pálya
Hermányi Mariann az elmúlt években látványos karriert futott be. Az áttörést A besúgó hozta meg számára, ahol Adél szerepében országos ismertséget szerzett, és díjat is nyert alakításáért – emlékeztet a Blikk.
Azóta filmekben és nagyszabású sorozatokban is feltűnt, a többi között a Hunyadi János életét feldolgozó sorozatban is fontos szerepet játszott.
Főszerepben a gyógyulás
A színházi világban egy-egy kiesés dominószerűen boríthatja fel az előadásokat – most is ez történt.
A legfontosabb kérdés már nem az, mikor gördül fel újra a függöny – hanem az, mikor térhet vissza Hermányi Mariann a színpadra.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
