Sztárok
Vége a titkolózásnak: Csobot Adél és Istenes Bence a szakításról
Kitálalt a szakításáról Csobot Adél és Istenes Bence, akik a magyar közönség számára az álompárt testesítették meg.
Csobot Adélnak és Istenes Bencének kellett egy év szünet ahhoz, hogy rájöjjenek: szerelmesek, és együtt boldogabbak, mint külön.
A már befutott műsorvezető és az énekesi karrierről álmodozó romániai magyar lány 2012-ben szeretett egymásba az X-Faktor forgatásán. Több mint egy évig jártak, ám a rengeteg munka és az állandó rohanás megviselte a kapcsolatukat.
Ezért szakítottak
Adélt az is bántotta, hogy Bencét munkája miatt mindig csinos lányok vették körül, és féltékeny lett. Különösen rosszul érintette, amikor a műsorvezető Palvin Barbarával közös fotót posztolt.
„Elhidegültünk egymástól, mert alig tudtunk találkozni” – indokolta szakításuk okát a Story magazinnak Bence.
A férfi azt is beismerte, hogy tapintatlan volt Adéllal szemben a más nővel közös ölelkezős kép. Ráadásul közben együtt alig-alig csináltak valamit.
„Ha hazaértem, aludtam, ha délután volt két szabad órám, akkor is. Adél teljesen jogosan kérdezte, miért nem csinálunk valamit, hisz lehetne időnk egymásra.”
Mégis újrakezdték
Adélnak azonban Bence volt az első komoly kapcsolata, ami meghatározó minden lány életében. Felnézett rá, ráadásul hálás volt azért is neki, hogy mindig őszintén megmondta a véleményét, és igyekezett észrevétlenül terelgetni őt.
„Ha ma tükörbe nézek, az egykori cserfes, csetlő-botló kislány helyett egy igazi nőt látok. Királylány lettem Bence mellett. És ő volt az, aki végigkísért ezen a nagy átalakuláson” – fogalmazott Adél.
Tény, hogy nem is bírták sokáig külön: néhány hónappal később már újra kéz a kézben andalogtak.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.







