Az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet csütörtökön északkeleten akár több helyen is tartósabban megmaradhat – közölte a HungaroMet. Mindeközben délkelet felől tovább növekszik, főként hazánk délkeleti felén, harmadán olykor meg is vastagszik a
Szerdán napos idő valószínű gyengén vagy közepesen felhős ég mellett – közölte a HungaroMet. Északnyugaton, északon egy-egy zápor előfordulhat, másutt nem várható csapadék. A délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali
A fölöttünk vonuló vastag felhőzónák mellett is a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap – közölte a HungaroMet. Az ország több pontján várható záporeső, egyes helyeken akár több alkalommal is előfordulhat. Ismét erőre kap a délies irányú
Folytatódik a változékony, tavaszias időjárás a jövő héten is, a hét elején a délnyugati tájakon akár 20 Celsius-fok is lehet, majd a hét második felében kissé mérséklődik a meleg. A szél gyakran lesz élénk és szórványos eső minden nap előfordulhat –
A szombatról vasárnapra képződő köd, illetve rétegfelhőzet kiterjedése csökken, az Északi-középhegység tágabb környezetében tartósabban megmarad, a legtöbb helyen viszont változóan felhős időre van kilátás általában többórás napsütéssel – közölte a
Szombaton főleg az ország középső harmadán és az északi tájakon tartósan borult, párás maradhat az idő, másutt általában több-kevesebb napsütés várható – közölte a HungaroMet. Számottevő csapadék nem lesz. A Dunántúlon nagy területen megélénkül a
Az Időkép azt írja, pénteken naposabb országrészeink is lesznek. Néhol viszont szitálás, ónos szitálás is kialakulhat. Napközben többfelé számíthatunk rövidebb-hosszabb napos időszakokra, de a Dunától keletre helyenként futó zápor, esetleg hózápor
Általában erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de a Dunántúlon átmenetileg lehetnek kevésbé felhős periódusok is – közölte a HungaroMet. Több helyen – legkisebb eséllyel északnyugaton – várható csapadék, zömében eső, zápor. Az északkeleti
Gyenge vegyes halmazállapotú csapadék, ezen belül ónos eső még szerda reggel, kora délelőtt keleten, északkeleten fordulhat elő – közölte az Időkép. Délután a nyugati, délnyugati tájakon már elkezd picit mozgolódni a levegő, és helyenként már
Kedden továbbra is marad a borult, párás idő, foltokban köddel, de már elszórtan lehet vegyes halmazállapotú csapadékra – elsősorban ónos esőre és fagyott esőre – számítani – közölte a HungaroMet. Főként az ország középső területein tartósabb ónos