egy kis
Időjárás

A Dunántúlon és északkeleten felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, míg másutt napos idő várható a kevés felhő mellett – közölte a HungaroMet. Délnyugaton délelőtt a zúzmarás köd feloszlik. Legfeljebb északkeleten fordulhat elő

A péntek éjjeli Charlie ciklon most visszafordult, és ismét hazánk fölé húzódik, magával hozva egy okklúziós frontot, amely a Dunántúlon megerősödött északi-északnyugati szelet okoz. A front hatására a szél a Dunántúl északnyugati részén viharossá is

Az éjszaka képződő köd szombatra a délnyugati határvidéken tartósan megmarad, másutt napos idő várható kevés felhővel, majd délutántól az ország északkeleti felén-harmadán megnövekszik a felhőzet, és arrafelé hózápor előfordulhat – közölte a

Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, estére nagy területen kiderül az ég – közölte a HungaroMet. Északnyugati irányból egyre nagyobb területen szűnik a vegyes csapadék,

Csütörtökön a  vékonyabb felhőzettel borított tájakon is megvastagszik, majd késő délután nyugat felől átmenetileg csökken a felhőzet – közölte a HungaroMet. Napközben helyenként, majd késő este az északnyugat felől érkező hidegfronti felhőzetből

Szerdán változóan felhős idő várható, de főként északon lehetnek erősen felhős tájak, időszakok is – írja a HungaroMet. Helyenként előfordulhat gyenge eső. A déli, délnyugati szelet élénk, főként a Dunántúlon időnként erős lökések kísérik. A

Kedden a változóan felhős idő mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, de a déli óráktól északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet – írja a HungaroMet. Mindeközben csapadékzóna is érkezik – egyre többfelé várható eső, az Alpokalján és a

Időjárás

Beköszönt a januári tavasz

  • szerző:nuus
  • 2025. 01. 06.

Enyhe, de szeles, változékony időre lehet számítani a jövő héten, és több hullámban érkezik csapadék is. A maximum-hőmérséklet több napon is megközelítheti a 15 Celsius-fokot és az éjszakák is jellemzően fagymentessé válnak, majd a hét végére lehűlés

2024 az 1901 óta vezetett statisztikák szerint a legmelegebb év volt Magyarországon: az átlaghőmérséklet 2,1 Celsius-fokkal haladta meg az 1991–2020-as éghajlati normát – jelentette a HungaroMet. A rekordév során több hónap is a 20. század kezdete

A meteorológusok elárulták, mire számítsunk a következő napokban és mire nagyon ne. Bár hidegfront átvonul hazánkon is, kemény téli időre csak az Európa északi felén levők készülhetnek.A meteorológusok szerint – noha az európai kontinens még

További cikkek betöltése