egy kis
Időjárás

Pétervári Tibor, a HungaroMet Vas vármegyei észlelője a Vaol.hu-nak elmondta, jövő héten kifejezetten hűvös időjárásra számíthatunk, a Kőszegi-hegységben pedig már havazás is előfordulhat. Az előrejelzés szerint ezen a héten még egy klasszikus

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult idő várható a Dunántúl nyugati, délnyugati felén időszakosan kisebb esővel, északkeleten ezzel szemben fátyolfelhős, napos, majd egyre inkább derült időre számíthatunk – közölte a HungaroMet. A

A hajnali ködképződés után a látási viszonyok javulnak és az ország nagyobb részén többórás napsütés várható, de főként a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében maradnak erősen felhős tájak – írja a HungaroMet. Délutántól aztán nyugat

Nyugaton a rétegfelhőzet makacsabban is megmaradhat, de legkésőbb délután Sopron környékén is kisüthet a nap – közölte a HungaroMet. Másutt derült, napos idő várható kevés fátyolfelhővel. Csapadék nem lesz. A délkeleti, déli szél többnyire mérsékelt

Napos őszi idővel indult ez a hét is, de némi változás azért mégis jöhet, szerdán ugyanis észak felől egy gyenge hidegfront érinti a Kárpát-medencét – írja az Időkép. A megvastagodó felhőzetből a Dunántúlon helyenként gyenge eső is kialakulhat

A jövő héten is folytatódik a nyugodt, száraz őszi időjárás: a reggeli pára, köd feloszlása után általában többórás napsütés várható, és bár a hajnalok csípősek lesznek, délutánonként 15-20 Celsius-fokra emelkedik a hőmérséklet. Szerdán, a nemzeti

Vasárnapra virradóra a Miskolci Egyetem-Földrajz-Geoinformatika Intézetével együttműködésben működtetett Mohos-töbör meteorológiai mérőállomás -16 °C-ot mért. Emlékeztetnek, a Kárpát-medence időjárását továbbra is anticiklon alakítja, immár szinte

A reggeli ködfoltok feloszlása után országszerte derült, napos, száraz idő várható – közölte a HungaroMet. A keleties szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Vasárnap is nyugodt, frontmentes időre

Délelőtt a nyugati vastagabb felhőzet gyorsan felszakad, és a fátyolfelhőzet is elkezd vékonyodni, csökkenni, így hazánk túlnyomó részén sok napsütés várható. Csapadék nem lesz. A keleties szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet

A Dunántúlon – ezen belül is különösen a Nyugat-Dunántúlon – többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég – közölte a HungaroMet. Délnyugaton a déli óráktól kisebb eső előfordulhat. Ezzel szemben a Dunától keletre szinte zavartalan napsütés

További cikkek betöltése