egy kis
Időjárás

Csütörtök és péntek délután a Dunántúl nyugati felén, harmadán néhol kialakulhat zivatar (pénteken még a maihoz képest is kisebb eséllyel), illetve északkeleten is elvétve megdörrenhet az ég. A HungaroMet azt írja, erősebb góc esetén intenzív

Az északkeleti, keleti szél a keleti, északkeleti országrészben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 35 fok között alakul. Pénteken napos, általában száraz idő várható néhol kevés gomolyfelhővel, legfeljebb egy-egy zápor, zivatar

Nagyobb számban a középső országrészben, illetve részben keleten, legkisebb eséllyel pedig a Dunántúl nyugati felében. A zivatarokat délután, este átmenetileg viharos széllökés (~60-80 km/h, kora délután lokálisan > 80 km/h), jellemzően kisebb

A HungaroMet előrejelzése alapján a kedd változékony időjárást hoz Magyarország számára. Több helyen, köztük Dabas, Dunavarsány, Dunavecse, Füzesabony, Kistarcsa, Kunszentmiklós, Mezőkeresztes, Miskolc, Örkény, Ráckeve, Rétság területén már

A fátyolfelhőzet, illetve a helyenként erőteljessé váló gomolyfelhő-képződés mellett legalább többórás napsütés várható. Az éjszakai csapadékgócok a délelőtti órákban lecsengnek, majd főként a késő délutáni, kora esti órákban – legkisebb eséllyel

Nyugat felől frontok érkeznek, ám ezek csak kontinensünk északnyugati, északi részére hoznak csapadékot, illetve markánsabb felfrissülést. A HungaroMet Zrt. helyzetjelentése szerint a már a Kelet-európai-síkság felett járó hidegfront mögött

A jövő hét első napjaiban többfelé kell élénk, olykor erős szélre készülni, és záporok, zivatarok is kialakulhatnak, majd visszatér a napos, száraz, meleg idő, 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérsékletekkel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből

Csapadék szempontjából szinte reménytelen napok állnak előttünk – de csak szinte. A HungaroMet Zrt. ugyanis – egy közeledő front miatt – zivatarok kialakulására figyelmeztet. Veszélyjelzésük szerint hétfőn a Dunántúl nyugati felében már mérséklődik a

Újra menekülőre foghatjuk, nagy lesz a hőség: a nappali hőmérséklet 32 és 37 fok között alakul augusztus 25-e folyamán. Vasárnap napos idő ígérkezik fátyol-, illetve főleg a Dunántúlon gomolyfelhőkkel, nem számíthatunk esőre, maximum késő délután –

Napos idő ígérkezik fátyol-, illetve főleg a Dunántúlon gomolyfelhőkkel. Csapadék nem várható, legfeljebb késő délután, este az északnyugati határra, Alpokaljára sodródhat be egy-egy zápor, esetleg zivatar. Az északira, északnyugatira forduló szél a

További cikkek betöltése