Alapvetően napos idő lesz a jellemző, de néhol fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, illetve az Északi-középhegység környékén egy-egy lapos gomolyfelhő is képződhet. Csapadék nem lesz. A keleti, délkeleti szél helyenként, főleg az Észak-Dunántúlon
Az északkeleti tájakon kevés helyen valószínű eső, zápor, délután esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Az ország északkeleti felén északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A
A felhő- és csapadéksáv reggel a keleti határszélről is levonul. Napközben fátyolfelhős időre számíthatunk, amely átmenetileg jobban megvastagodhat, így időszakosan szűrheti, akár zavarhatja is a napsütést. Csapadéknak kicsi az esélye. A nyugatias
Alapvetően változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel, és napközben csak helyenként lehet kisebb zápor. Kora estétől északnyugat felől azonban az ország északi felén fokozatosan beborul az ég, és késő estétől az északi megyékben akár több
Csapadék napközben nem valószínű. Estétől kisebb eséllyel néhol zápor előfordulhat. A délnyugati élénk szelet nagy területen kísérik erős, néhol viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között alakul. Via
Északkeleten ugyanakkor estig maradhatnak borult körzetek és arrafelé a kora délutáni órákig eshet az eső. Délután az ország délnyugati felén erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, melyek össze is állhatnak, arrafelé egyre több helyen lehet
Késő délutántól, estétől aztán az északnyugat felől érkező hidegfront hatására erősen megnövekszik a felhőzet, ezzel együtt kiterjedt, intenzív csapadékzóna érkezik, amely éjfélig főként a Dunántúlon okoz többfelé esőt, záporesőt, néhol zivatart
Csapadék nem valószínű. Nagyrészt élénk lesz a déli szél, de a Tiszántúlon és az Észak-Dunántúlon erős széllökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet 21 és 28 fok között alakul, az alacsonyabb értékek északnyugaton, a magasabbak délkeleten
Napos, fátyolfelhős idő valószínű csapadék nélkül. Élénk, az Északnyugat-Dunántúlon továbbra is erős lökések kísérik a déli szelet. Délutánra 22 és 27 fok közé melegszik fel a levegő. Via
Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Via