egy kis
Belföld

Az északkeleti, keleti harmadban az éjszaka képződő felhőzet a délelőtt folyamán szakadozik, gomolyosodik, így ott többórás, másutt a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható. Záporra, zivatarra szórványosan – főként az északkeleti-keleti

Időjárás

Szerdán is lecsap a jégeső

  • szerző:nuus
  • 2024. 05. 22.

A zivataros csapadékrendszer éjszaka gyengülve tovább halad északkelet felé, reggel főként az északkeleti-keleti országrészben valószínű zápor, zivatar, de kisebb számban máshol is előfordulhat. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, apróbb szemű

A felhősebb nyugati tájak kivételével a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon lehet csapadék, majd délután délnyugat felől erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és

Gyenge marad a légmozgás, csak zivatar környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 16 fok között alakul. Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható és többfelé kell záporok,

A napsütés mellett az ország középső, majd délután inkább keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés és napközben főként ott lehet záporok, zivatarok kialakulására számítani, ugyanakkor este a Dunántúlon is előfordulhat csapadék. A

A kezdetben párás, felhős északi tájakon is naposra fordul az idő, és általában sok napsütésre számíthatunk a képződő gomolyfelhők mellett. Főként az északkeleti tájakon alakulhat ki kevés helyen zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkülhet,

A vastag, összefüggő felhőzet északkelet felé halad, és este már csak az északkeleti vidékeken okoz borult időt. Mögötte erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, majd estére a Dunántúl nagy részén kiderül az ég. A frontális csapadékzóna – esővel,

Veszprémi Állatkert Bár nem épp a Balaton-part, ám a Veszprémi Állatkert a környék egyik legkedveltebb kirándulóhelye. Az állatkert számtalan állatot és érdekességet mutat be, így javasoljuk a nyitástól zárásig tartó kirándulást. Ebben az esetben

Általában közepesen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Estétől délnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet, és kiterjedt csapadékzóna érkezik. A délkeleti, keleti

Dörgicse A dörgicsei csibelevesről biztosan hallottál már, de voltál is Dörgicsén? Ha nem, akkor feltétlenül látogass el ide! Dörgicse egy apró település a Balaton-felvidéken, festői környezetben, a hegyek és a természet ölelésében fekszik

További cikkek betöltése