egy kis
Belföld

Napközben a déli, délnyugati szél nagy területen megélénkül, megerősödik, majd délután az északnyugatira forduló szelet kísérhetik főként északnyugaton és a Balaton térségében viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 17 és 23 fok

Elszórtan – nagyobb eséllyel az ország keleti, délkeleti felén – valószínű kis mennyiségű eső, zápor. Az északnyugati szelet a Dunántúlon és a középső országrészben estig több helyen élénk széllökések kísérik. A legmagasabb nappali

Csütörtökön változóan felhős idő várható nyugat felől délutántól növekvő, vastagodó felhőzettel, de általában többórás napsütéssel. Estétől a Dunántúlon egyre többfelé fordulhat elő eső, zápor, addig csapadék nem lesz. A nyugatias szelet csak

Csapadék nem valószínű. Az élénk, néhol erős északi szél estére mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, a belvárosi, tóparti, valamint a felhősebb tájakon magasabb értéket

  Számottevő csapadék nem valószínű. Az északias szél ma már csak a Dunától keletre fekvő tájakon lesz élénk. Estétől mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között valószínű, fagyra kiemelten a

Az ország délnyugati felén, harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északkeleten szintén felhős idő valószínű, napközben azonban fokozatosan gomolyosodik a felhőzet, a nap is kisüt. A két terület között, a középső országrészben kevesebb lehet

A keleti harmadban délelőtt sok lesz a felhő, majd csökken a felhőzet, kisüt a nap, csapadék is egyre kevesebb helyen várható. Másutt többórás napsütésre van kilátás, amit a Dunántúlon vékony felhőzet zavar. Utóbbi helyen estefelé megvastagszik a

Szombat hajnalra 4 és 9 fok közé hűl le a levegő, de a vékonyabb felhőzettel borított északkeleti, keleti tájakon helyenként fagypont közelébe is lecsökkenhet a hőmérséklet. Délelőtt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és már keletebbre is

A francia forradalom idején a kokárda kiemelt szerepet kapott, azonban Magyarországon vált igazán meghatározó jelképpé. Megjelenése Petőfi Sándor költőhöz kötődik, aki azt írta naplójában, hogy amíg ő a Nemzeti dalt írta, felesége a másik asztalnál

Az északi, északkeleti szelet ma kevés helyen még élénk lökések kísérhetik, éjszakától mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a derült, szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy

További cikkek betöltése