egy kis
Belföld

A magyar költészet napját 1964 óta ünnepeljük, és nem véletlenül esik április 11-re: ezen a napon született József Attila (1905–1937), a 20. század egyik legnagyobb magyar költője. Versei – mint például az Altató, Mama, vagy Tiszta szívvel – máig

Pénteken még többfelé lehet eső, zárpor és a szél is olykor viharossá fokozódik, majd szombattól már jellemzően napos idő várható és a hőmérséklet csúcsértéke is 20 Celsius-fok körül alakul, bár a szél még olykor élénk lehet – derül ki a

Csütörtökön a vastagabb felhőtakaró dél felé elhagyja ugyan az országot, de mögött erőteljes lesz a felhőképződés, emellett északnyugat felől délután növekszik, néhol vastagszik is a fátyolfelhőzet – közölte a HungaroMet. Elszórtan fordulhat elő

Szerdán a napos időt követően napközben északnyugat, észak felől erősebben megnövekszik a felhőzet, csapadék azonban nem valószínű. A Hungaromet előrejelzése szerint az északnyugati szél megélénkül, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 11 és 15

Kedden ismét erőteljessé válik a felhőképződés – a közepesen, olykor erősen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos periódusokra is számíthatunk – jelezte a Hungaromet. Elszórtan fordulhat elő zápor, néhol esetleg hózápor, majd délután

Barátságtalan lesz az időjárás: éjszaka – legkevésbé az Észak-Dunántúlon – mérséklődik a szél, megszűnnek a hózáporok, és a változó mennyiségű felhőzet mellett is nagy területen hűlhet fagypont alá a levegő az éjszaka második felére

Példaértékűnek tartod az utcádban levő kis családi vállalkozást, vagy éppen a barátod sportsikerei inspirálnak, esetleg egy alapítvány teljesítményét és közösségét tartod kiemelkedőnek? Őket mind jelölheted egészen április 30-ig – a cél, hogy a

Vasárnap hajnaltól elsősorban keleten, északkeleten újra növekszik a felhőzet. A napközben képződött záporok lecsengenek, majd az Alföldön egy összeáramlásban néhány zápor, hózápor kialakulhat – írja a HungaroMet. Sokfelé lesz erős, helyenként

Változatos elemek tarkítják a szombati időjárást – derül ki a met.hu előrejelzéséből. Nappal ézak felől markáns hidegfront hatására átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de alapvetően sok napsütés várható. Főként a keleti, északkeleti tájakon egész

Csökken a felhőzet, a záporok mindenhol megszűnnek, hajnalra a legtöbb helyen kiderül az ég. A legtöbb helyen gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 9 fok között valószínű, de az északi

További cikkek betöltése