Az idei konferencia – számos más téma mellett – a komfortzónából való kilépésre és a kulturális különbségek előnyeinek kiaknázására is fókuszál: a Disconnect téma az újrakezdés bátorságát és lehetőségeit tárgyalja, a Connect Culture pedig
Pénteken gomolyfelhős, napos, száraz idő valószínű, az északkeleti szél csak helyenként élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 21 fok között alakul. Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés
Az általában közepesen vagy erősen felhős égkép mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk – jelezte a Hungaromet. A Dunántúl északnyugati részein azonban naposabb idő valószínű. Napközben kisebb, estefelé már valamivel nagyobb
Szerdán erősen megnövekszik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre főként délnyugati, déli tájakon süthet ki a nap a délelőtti órákban – jelentette a Hungaromet. Eső, záporeső előfordulhat, nagyobb eséllyel az északkeleti, északi országrészben,
Ma kelet felől egyre jobban szakadozik, gomolyosodik, csökken a felhőzet, így a változó felhőzet mellett hazánk északkeleti, keleti felén többórás, nyugaton, délnyugaton kevesebb napsütés valószínű. A Hungaromet előrejelzése szerint utóbbi
A hét elején még sok helyen előfordulhatnak záporok, de fokozatosan csökken a csapadék valószínűsége. Április első hetében jellemzően száraz, változóan napos-felhős időre lehet számítani. A szél gyakran megerősödik. A hét közepén a hőmérséklet ismét
Vasárnap általában felhős, borult idő várható, viszont átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal – közölte a HungaroMet. Délután a Dunántúlon átmenetileg jobban is felszakadhat a felhőzet, több órára kisüthet
Az Európai Unió tagállamai hosszú évek alatt sem tudtak döntésre jutni abban, hogy a téli vagy a nyári időszámítás maradjon-e véglegesen érvényben, így a jövőben is folytatódik az évente kétszeri időállítás. Bár az Európai Parlament 2019-ben már
A hétvégi időjárás a kirándulni vágyóknak kevésbé, a földek és a természet számára jobban kedvez. Szombaton kezdetben többfelé várható eső, majd délután délkelet felől elkezd felszakadozni a felhőzet, és a Dunától keletre már csak helyenként
Pénteken erősen felhős vagy borult idő várható, de északon, északkeleten a nap első felében még szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőtakaró és a nap is kisüthet. Dél felől egyre többfelé lehet számítani esőre, záporra. Északkeleten a legkisebb a