egy kis
Belföld

Rusvai Miklós virológus viszont arról számolt be, hogy az az időpont már késő lehet, mert erősödik a Covid. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján a 43. heti mért eredmények szerint egyes helyeken a szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag

A köd és rétegfelhőzet kiterjedése fokozatosan csökken, legkésőbb az északkeleti határnál süthet ki a nap – közölte a HungaroMet. Másutt eleinte fátyolfelhős idő várható, majd napközben a Délnyugat-Dunántúl kivételével kiderül az ég. Csapadék nem

Becslések szerint az ikrek 30-50%-a fejleszt ki saját kommunikációs módot, de a legtöbb esetben ez a nyelv idővel eltűnik. A Youlden ikrek esetében azonban ez a közös, egyedi nyelv, az Umeri, a mindennapi életük részévé vált. Matthew és Michael

Az éjszaka képződő rétegfelhőzet zsugorodik, javulnak a látási viszonyok, a legtöbb helyen kisüt a nap, de északkeleten borult, helyenként párás maradhat az idő – közölte a HungaroMet. Itt kora délelőttig néhol kialakulhat kisebb eső, zápor. Az

Két nagyobb csapatban, összesen mintegy ezer kék galamb tartózkodik jelenleg a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén – jelentette a nemzeti park. Ismertették a védett kék galambok a középhegységekben fészkelnek, az

Simon Sio gyermekként szerény körülmények között élt Macao szívében, szemben a város akkori legelegánsabb szállodájával, a Hotel Centrallal. Az 1928-ban megnyitott épület hamarosan a hírességek és diplomaták kedvenc találkozóhelye lett. A hatvanas

A rétegfelhőzet, köd egy része napközben is makacsul tarthatja magát – főleg hazánk északkeleti felében –, másutt hosszabb-rövidebb napos periódusok is lehetnek – közölte a HungaroMet. A felhős, ködös részeken szitálás előfordulhat. Napközben

A tél közedtével sokan felkészülnek a hideg időre, de vajon tudjuk-e, hogy milyen időjárási jelenségek befolyásolják az előttünk álló hónapokat? Az idei téli időjárást nagyban érinti egy különleges légköri jelenség, a poláris örvény, valamint egy

A köd és rétegfelhőzet kiterjedése fokozatosan csökken, várhatóan a döntő részük kora estére megszűnik. Néhol szitálás is előfordulhat – közölte a HungaroMet. Másutt napos időnk lesz. Gyenge marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet

Az alacsony szintű hajnali felhőzet és a köd csak lassan szakadozik, helyenként tartósan megmaradhat. E területeken néhol szitálás nem kizárt – közölte a HungaroMet. Több napsütésre a kissé szelesebb – elsősorban északkeleti – tájakon van kilátás

További cikkek betöltése