egy kis
Belföld

A reggeli ködfoltok feloszlása után országszerte derült, napos, száraz idő várható – közölte a HungaroMet. A keleties szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Vasárnap is nyugodt, frontmentes időre

Vajon nekünk vonzó lenne? Létezik egy svájci szálloda, amely a világtól elzárt szinte a nap teljes egészében. Miközben a gyönyörű táj tele van alpesi kunyhókkal és nehezen megközelíthető hotelekkel, az Alp Grüm-höz nemigen van hasonló. „Szerencsére

A rendezvény széleskörű áttekintést, többoldalú megközelítést és konzultációs lehetőséget nyújt kormányzati és munkaerőpiaci szakértők részvételével.   Az előadók között lesz dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium

Délelőtt a nyugati vastagabb felhőzet gyorsan felszakad, és a fátyolfelhőzet is elkezd vékonyodni, csökkenni, így hazánk túlnyomó részén sok napsütés várható. Csapadék nem lesz. A keleties szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet

A Dunántúlon – ezen belül is különösen a Nyugat-Dunántúlon – többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég – közölte a HungaroMet. Délnyugaton a déli óráktól kisebb eső előfordulhat. Ezzel szemben a Dunától keletre szinte zavartalan napsütés

Nyugat felől lassan tovább vastagszik a felhőzet (estig nagyjából a Duna vonaláig), miközben a keleti, északkeleti országrészben a pára- és ködfoltok feloszlása után zavartalanul napos idő várható – közölte a HungaroMet. A Dunántúlon helyenként

Az ország nagyobb részén derült, napos időre számíthatunk, emellett fokozatosan nyugaton is szakadozik, csökken a felhőzet, ott is kisüt a nap – közölte a HungaroMet. Ugyanakkor a Dunántúl északnyugati részein helyenként tartósabban is megmaradhat a

Szélsőséges időjárás van most Magyarországon. Északkeleten hűvös, borongós, őszi idő uralkodik, míg délen az október naposabb és enyhébb oldalát mutatja. Egy gyenge hidegfront hatására az északkeleti régiókban borongós és hűvös az idő. Helyenként a

Az északi, északkeleti harmadban erősen felhős vagy borult idővel indul a nap, és még elszórtan – de egyre kevesebb helyen – fordulhat elő eső, záporeső – közölte a HungaroMet. Napközben e tájakon nagyrészt szakadozik, csökken a felhőzet. Emellett a

1. Harris-sziget, Skócia Bár a legtöbb ember Izlandra vagy Norvégiába utazik a sarki fény csodájáért, a skóciai Harris-sziget sokkal olcsóbb alternatíva. A festői hegyekkel és strandokkal büszkélkedő sziget rengeteg természeti szépséget kínál, és az

További cikkek betöltése