A derült vagy fátyolfelhős éjszakát követően pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett napos időben lesz részünk az ország legnagyobb részén csapadék nélkül. Ugyanakkor a nyugati határ mentén, az északkeleti megyékben néhol zápor, zivatar
A nyugati téri forgóóra kijelzője szerint a napi aktuális hőmérséklet 21°C és – 37°C között alakul, a szakemberek szerint azonban ennél melegebbre is lehet számítani a következő napokban, akár a 41 fokhoz közeli hőmérsékletet is elérhetjük – derült
A kutatók szerint a következő évtizedekben is hasonló ütemű melegedés várható, ráadásul a Balaton beépítése is csak erősíti ezt a folyamatot. A sekély tavak, mint például a Balaton, különösen érzékenyek a klímaváltozásra, mert gyorsabban melegednek
Fátyol- és gomolyfelhők mellett napos időben lesz részünk, csak néhol valószínű zápor, zivatar. A légmozgás többnyire gyenge marad, de zivatarok környezetében lehetnek átmenetileg erős, viharos széllökések. Délutánra 32, 38 fok közé emelkedik a
Az elmúlt hetekben egyre fokozódnak az aggályok a majomhimlő terjedése miatt, hiszen a betegség egyre halálosabb verziói terjednek át a Kongói Demokratikus Köztársaság szomszédos országaiba. A vakcinagyártók sürgősségi engedélyért folyamodhatnak a
Az ország délnyugati részén már délelőtt kipattantak az első zivatarok, a délutáni, esti órákban pedig többfelé számíthatunk enyhülésre. A met.hu előrejelzése szerint estig, késő estig a Dunántúlon és kb. a Dél-Alföld térségében helyenként
A szinte felhőtlen északkeleti tájakat kivéve helyenként, estefelé – nagyobb eséllyel – a délkeleti tájakon alakulhat ki zápor, zivatar. A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére vonatkozóan korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig
A labdarúgó-Európa-bajnokság ideje alatt zajló Szurkolj és nyerj a XIXO-val promóció szerencsés résztvevői többek közt Samsung tv-t, Xiaomi rollert vagy PlayStation 5-öt is nyerhettek egy üdítőt vásárolva, amennyiben feltöltötték a nyitófülön
Újra 35 fok fölé emelkedik a hőmérséklet hazánkban a héten – a hőség fokozódik és extrém forróságra kell számítani, ami miatt szakemberek a hőegyensúlyi veszélyekre és a hőpangásra is felhívják a figyelmet – tudatta a Meteo Klinika információi