Hétfőn még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye, és visszatér a jellemzően napos idő gomoly- és fátyolfelhőkkel. A hét közepétől ismét melegedés kezdődik: a hőmérséklet csúcsértéke a hét végére ismét 30 Celsius-fok
9 vármegyére adott ki citromsárga figyelmeztetést a várható heves zivatarok miatt a Hungaromet. Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegye érintett. Egész vasárnap enyhe hidegfront alakítja az
A szakemberek sok mindent találtak már állatokban, de azt állítják: ez talán az egyik legdurvább ilyen esetük. Az elengedett színes léggömbök is hasonló veszélyes hulladékként végzik valahol a természetben. Legyen ez tanulság mindenki számára. Az
Változékony lesz az időjárás, szombat éjszakára összességében csökkent a felhőzet, a legtöbb helyen kiderült az ég, azonban keleten maradhatnak felhősebb körzetek, illetve hajnalban nyugatról frontális felhősáv érkezik. Az említett felhősáv vasárnap
Általában napos idő várható kevés felhővel, de az északkeleti, keleti harmadban erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Arrafelé elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Továbbá kis eséllyel a nyugati határ menti tájakra is besodródhat néhány
Péntek napközben elszórtan alakulhatnak ki konvektív csapadékgócok. A légmozgás nagyrészt mérsékelt marad, de pénteken az északnyugatira, nyugatira forduló szél helyenként megélénkül – közölte a met.hu. Zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés
A változó mennyiségű, és időszakosan akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet, illetve a képződő gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás. Csapadék hazánk nagy részén továbbra sem várható, de délutántól a nyugati, északnyugati, esetleg
Túlnyomóan felhőtlen, napos, száraz idő várható, legfeljebb kevés gomolyfelhő lehet az égen. Nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10, 16 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél pár
Szerdán is marad a zavartalan napsütés, és újra melegedni kezd az idő: ezen a napon már 29 és 34 fok között alakul a csúcshőmérséklet, a hajnal azonban még mindenhol felfrissülést hoz. A délies szél nyugaton, északnyugaton helyenként élénk lehet –
Meghökkentő: pirája volt egy horgász horga végén. Csonó Tibor Szolnok térségében, az Alcsi Holt-Tiszából fogta ki a halat, majd közzétette a fotót a gyümölcsevő pirájáról. A Dél-Amerikában, főként az Amazonas és az Orinoco folyók medencéiben őshonos