egy kis
Bulvár

Megható bejegyzést tettek közzé pénteken a nemrég elhunyt Fenyő Miklós közösségi oldalán gyerekei: arról írtak, hogy édesapjuk 2027. március 12-én lenne 80. éves. „Lenne… Még leírni is nehéz…” – fogalmaztak rövid, de súlyos mondatban. A tervek már

Jakabos Zsuzsanna az Én és a pénz podcastban mesélt arról, hogy gyerekkorában egy pécsi panelban nőtt fel, ahol a pénzhez való viszonyt szó szerint borítékok tanították meg neki. A szülei minden hónap elején külön borítékokba osztották a családi

A reality-sztárból lett tartalomgyártó Molnár Anikó pomázi házában 25 állat él vele együtt. A helyzet az évek során fokozatosan romlott: kezdetben csak néhány mentett állat volt, mára azonban a szaporulat és a gondozás terhei teljesen átvették az

Az előadás az Illés 2001-es Népstadion-koncertjének háromdimenziós rekonstrukciója lesz. A produkció korszerű virtuális megjelenítési technológiával készül, és látványvilágában a nemzetközi digitális koncertformátumok színvonalát idézi – közölték a

A 79 éves színésznő korábban Peter Allennel, Jack Haley Jr.-ral, Mark Geróval és David Gesttel volt együtt. Bár egyik házassága sem tartott sokáig, a „Cabaret” ikonja, aki olyan sztárokkal is romantikus kapcsolatban állt, mint Martin Scorsese és

Drámai fordulatok sora rázta meg az utóbbi időben Hámori Gabriella életét: válás, új szerelem, pályamódosítás – egyszerre zárt le több évtizedes fejezeteket. Férjével éveken át alkottak egy párt, kapcsolatuk sokáig stabilnak tűnt. A kapcsolatukból

A VIASAT3-on futó Cyla Call Center legutóbbi adásában Jakupcsek Gabriella volt a vendég, ahol Kajdi Csaba és Horváth Éva társaságában régi szerelmekről és lezárt kapcsolatok visszatéréséről beszélgettek. A februárban indult műsor már eddig is híres

Az RTL műsorvezetője, Laura Papendick és partnere, Alexander Hindersmann maguk jelentették be a terhességet az Instagramon. Egy fekete-fehér videóban Papendick egy újságot tart a kamera elé. Az újságon ez áll: „Hamarosan érkezik a 2. baba.” A pocakja

Egy nemrégiben megjelent podcastban őszintén beszélt arról, hogy mit tart fontosnak a szexuális életében. Az Oscar-díjas színésznő őszintén bevallotta az interjúban, hogy régebben színlelt orgazmusokat. Ma már ez szóba sem jöhet számára. „Én vagyok

Katherine Hartley Short halálhírét a család képviselője erősítette meg. „A családot lesújtotta a veszteség, és ebben a nehéz időszakban magánéletük tiszteletben tartását kérik” – mondta a Page Sixnek. Megrázó részletek A beszámolók szerint a 42 éves

További cikkek betöltése