egy kis
Bulvár

Kedden jelent meg Tolvai Reni „Túsz” című dalának premierje, ám vasárnap ismét posztolt az énekesnő. Nem mást hozott, mint egy kliprészletet, amiben elképesztő dögös szettben látható. Ha ettől sem kap el az érdeklődés az új szám iránt, akkor

Továbbra is ontja magáról a pucérkodós fotókat Heidi Klum, az ötvenes éveiben is remek formában lévő szupermodell. A német szépség ezúttal anyaszült meztelenül, hason fekve mutatta meg magát rajongóinak, a művészi fotóra természetesen özönlenek a

Sok rajongó hiába fizetett súlyos összegeket Azahriah múlt hétvégi triplakoncertjére, végül nem engedték be őket az MVM Dome-ba. A Blikk információi szerint a probléma forrása a másodlagos jegyértékesítés volt: rengetegen vásároltak hamis, illetve

Akár évtizedeket is letagadhatna valós korából az idén 56. életévét betöltő Jennifer Lopez. Az énekesnő most felfedte a titkot: bizony nemcsak a genetikájának köszönhető a feltűnően formás alakja, hanem tesz is érte. Mint Instagram-fotóján látható, a

A humorista a közösségi oldalán jelentette be a megható kezdeményezést. „Hetek óta teli a sajtó azzal, hogy Galla Miklós és Laár András olyan anyagi helyzetbe került, hogy adományokat kényszerülnek kérni…” – kezdte bejegyzését Dombóvári, aki

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Reviczky Gábor a sorry! magazinnak adott interjújában őszintén mesélt arról, hogyan telnek nyugdíjas évei, és miért érzi igazságtalannak, hogy hosszú, elismerésekkel teli pályafutása ellenére ilyen kevés

Amióta III. Károly 2022-ben elfoglalta a trónt, egyértelművé tette, hogy nem édesanyja, II. Erzsébet királynő útján kíván haladni. A brit uralkodó már eddig is számos újítást vezetett be – csökkentette a királyi család aktív tagjainak számát,

A valóságshow-szereplőből lett influenszer Instagramon osztotta meg legújabb fotóját. A képen egy elegáns étteremben pózol, és garantáltan felforrt körülötte a levegő. Nem csoda, hogy közösségi oldalán záporoztak a bókok. Ha nem jelenik meg a kép,

Folytatta szexi fotós sorozatát az Instagram-oldalán Gáspár Evelin. Győzike idősebbik lánya ezúttal fekete bodyban mutatta meg, milyen remekül néz ki fogyása után. Mint korábban megírtuk, Gáspár Evelin elmondása szerint 15 kilót adott le, és 5 kiló

Kedden érkezik Tolvai Reni „Túsz” című dalának premierje. A klip az énekesnő Youtube-csatornáján lesz majd elérhető 17 órától. Tolvai Reni mindezt közösségi oldalán jelentette be, formáit erősen kiemelő öltözékben:     A

További cikkek betöltése