egy kis
Bulvár

Görög Zita mindig is híres volt arról, hogy odafigyel a külső megjelenésére és a fiatalság megőrzésére. Most egy olyan beavatkozásra szánta el magát, amelyről eddig nem beszélt. A háromgyermekes édesanya már a szülései után is gyorsan visszanyerte

Indozéziában, Bali szigetén nyaralt Horváth Éva, onnan osztott meg néhány fotót az Instagramján. Az egykori szépségkirálynő kisfia társaságában látható, beszámolója szerint csak a gyerek szörfözött, anyukája mindössze a hasa takargatására használta a

Tóth Andi lett az idei X-Faktor női zsűrije, aki azt ígérte, szigorú zsűriként fogja bírálni a produkciókat. Az aranytorkú énekesnő azonban nemcsak a szakértelmét, hanem a szépségét is magával hozta a műsorba. A közösségi oldalán visszafogott, de

Ismét vadító táncot lejtett követői számára Britney Spears egy Instagram-videóban. A popsztár átlátszó ruhában mutatta meg idomait, a tánchoz pedig bölcs elmélkedést is csatolt: Misztikus templom és próféciák, amelyeket csak a mozgás és a

Dr. Kenéz Nóra, Magyarország Szépe, az Instagramon búcsúzott a Miss Universe világversenyétől, amelynek döntőjét Mexikóvárosban rendezték meg a hétvégén. Bár a magyar szépség nem jutott be a legjobb 30 közé, büszkén összegezte a versenyen töltött

Kész fotósorozatot osztott meg a közösségi oldalán Szabó Zsói a Dancing with the Stars-ban látható öltözékéről. A lélegzetelállító felvételek pedig teljesen lenyűgözték a követőtáborát. Szerintem itt a szexi már nagyon gyenge kifejezés! Felforr a

Jótékonysági rendezvényen vett részt a napokban Tóth Vera. Mint közösségi oldalán írja, „ha valaki igazán megérdemli, hogy támogassák, az Patzauer Éva alapítványa, a Csodalámpa Alapítvány”. Az énekesnő természetesen adott a megjelenésére

Szombaton este a Dancing with the Stars színpadán egy meglepő változás történt. A műsorban Szabó Zsófi, aki korábban Andrei Mangra oldalán szerepelt, egy másik partnerrel, Suti Andrással lépett a táncparkettre. A TV2 nem sokkal a show előtt

Tóth Gabi táncolt a szerelmével Papp Máté Bencével tegnap este a Dancing with the Stars című műsorban felléptek. Azonban nemcsak a produkcióval, hanem a zsűrinek szóló kritikával is felhívta magára a figyelmet az énekesnő – írja a 24.hu

Nem kétséges, Kylie Jenner egyszerű cicifixben is elképesztően izgató. A fiatal celeb-üzletasszony friss fotói között az Elle magazinnak készült felvételt is megmutatta Instagram-oldalán, amelyen felül egyszál rózsaszín melltartó van rajta. A jelek

További cikkek betöltése