Richard Kay királyi szakértő meglepő leleplezése a néhai Diana hercegnő belső köréből új megvilágításba helyezik Vilmos és Harry herceg gyermekkorát. Richard Kay királyi szakértő és Diana bizalmasa szerint a walesi hercegnő egykor kételkedett abban,
Budapest rendőrfőkapitánya rendelete alapján öt napon át tart a fokozott ellenőrzés a főváros teljes területén. A fokozott ellenőrzés március 20-án 0 órától március 24-én 24 óráig tart majd, írja a police.hu. A fokozott ellenőrzés célja a jogsértő
Mélykuti Ilona 2021-ben szembesült a sokkoló diagnózissal: akut mieloid leukémiát állapítottak meg nála. A betegség egyik pillanatról a másikra írta felül az életét, a rákövetkező hónapok pedig nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is komoly
Négy éves szünet után március 23-án indul újra az Exatlon Hungary. A műsor forgatása már javában zajlik a Dominikai Köztársaság területén, ahol több száz fős nemzetközi stáb dolgozik az új évadon. Palik László már egy hete a helyszínen van, és saját
A jubileum alkalmából a márka egy limitált megjelenéssel készül: márciusban érkezik a HELL 20Y Edition, amelynek vizuális világát az olasz színész, Michele Morrone közreműködésével alakították ki. A nemzetközi sztár a HELL új kampányához és a HELL
Mexikóban tartózkodik Szorcsik Viki, aki a helyiek ritmusát követve egy kedvenc éttermében akarta elfogyasztani az ebédjét. A nyugodt program azonban pillanatok alatt rémálommá vált. „Rosszkor voltam rossz helyen. Kikértem az ebédem, majd egyszer
Többéves pereskedés után került pont a Katie Perry ausztrál divattervező és Katy Perry énekesnő közti konfliktus végére: a bíróság az előbbinek adott igazat – írja a BBC. Az ausztrál divattervező még 2007-ben alapította ruhamárkáját, amelyet saját
Jákob Zoltán egy egzotikus utazás során ismert meg valakit, aki igencsak mély nyomot hagyott benne. A Thaiföldön töltött karácsonyi ünnepek után úgy érezte, még nincs itt az ideje a hazatérésnek, ezért szerettei nélkül maradt tovább a
A jövő hónapban már Bolíviában és Brazíliában forog a TV2 népszerű kalandrealityje, az Ázsia Expressz, ezért egyre több pletyka jelenik meg arról, kik lehetnek az idei évad szereplői. Azért csak pletykák, mert s televíziós csatornák a legtöbb
Hivatalosan is véget ért Tigyi Kármen és Szilágyi Dani házassága, akik a Házasság első látásra harmadik évadának végén döntöttek úgy, hogy együtt maradnak. A pár a TV2 párkereső realityjében ismerkedett meg, és a kísérlet végén ők voltak az