Ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt az 52 éves bolgár Kalina hercegnő, akit néhány hete férjével, Antonio José „Kitín” Munoz-zal és fiával, Simeon Hassan Munozzal fotóztak le Szófiában, a balkáni ország fővárosában. Kalina köztudottan az edzés
Rekordbevételt hozott Azahriah három Puskás Aréna-beli koncertje, a jegyekből befolyt bevétel elérte a 2 milliárd forintot. A hvg.hu-nak adott interjúban Tóth Gergő és Tóth Kristóf, az énekes menedzserei elmondták, hogy a koncertek összköltsége 1,4
Ordításra lettek figyelmesek egy harcjelenet során a londoni Noël Coward színház előadásán résztvevők – az azonban nem volt a jelenet része. Sir Ian McKellen, akit a Gyűrűk Ura Gandalfjaként jól ismerhetünk, elvesztette az egyensúlyát és elesett, le
Kárpáti Rebeka ruhamárkája, a KINDA összeállt a magyar táplálékkiegészítő márkával, a Nutriversum™ -mal egy új, elsősorban sportolásra alkalmas, de utcán is bátran felvehető sportkollekcióra. Letisztult színek, alakot kiemelő szabás, és kiváló
A Gáspár család Dubajba utazott, hogy Evelin 30. születésnapját megünnepeljék. Evelin június 15-én töltötte be a harmadik X-et, és a család úgy döntött, hogy ezt a jeles alkalmat egy egzotikus helyszínen ünneplik meg. A választásuk Dubajra esett,
Innovatív szűrési technológiával – úgynevezett CrystalTower-eljárással – készült, 250 és 500 ml-es alumíniumdobozban kapható kristálytiszta ivóvízet dob piacra Floewater néven a HELL – írja a Kreatív Online. A frissítő végtelenszer
Nicole Kidman, az Oscar-díjas színésznő, akit a sokoldalúságáról és merész karakterválasztásairól ismert, újabb rejtélyes dologgal állt elő nemcsak a forgatásokon, hanem a vörös szőnyegen is sokszor parókát viselt – írja a joy.hu. Kidman szigorúan
Köllő Babett nem takargatja szemrevaló testét. Instagram-oldalára időről-időre szívesen posztol olyan fotókat, amelyeken kicsit többet láttat magából – és milyen jól teszi! A tévés-színésznő bomba formában van – erről nemcsak legújabb képei
Meglehetősen őszintén vallott a házassággal kapcsolatos gondolatairól egy interjúban a népszerű műsorvezető, Peller Mariann – tudatta a blikk.hu. A sztár szerint számos házasság megmenthető lenne a válástól, ha a pár előbb kezdene el tudatosan
Brad Pitt új szerelmével, Ines de Ramonnal talán megtalálta a boldogságot, ám családi élete nem felhőtlen. Angelina Jolie-val közös gyermekei sorra jelzik, hogy a válást követően édesanyjuk mellé állnak – írja a glamour.hu. A Page Six bennfentes