Az emailt elküldtük.
Az 55 éves Sophie Marceau 20 év után dobta le a textilt egy film kedvéért.
Gődény György a köztévében járt, hiszen mint minden országos listát állító párt feje, ő is lehetősséget kapott arra, hogy 5 percben ismertesse programját.
Katie Price új ciciket csináltatott magának, a régieket pedig árulja, méghozzá iszonyú sok pénzért.
Kanye West azt állítja, azért kritizálja folyamatosan Pete Davidsont, mert a fickó szerinte pedofil, és ő félti a négy gyerekét.
Visváder-Palácsik Lilláéknál jön a második bébi, és hát a híres nővérke elég furán reagált.
A két katona még 2014-ben találkozott először a donbászi harcoknál, most pedig kimondták az igent egymásnak.
A 44 éves nő akkor pornózik, amikor a gyerekei iskolában vannak.
Ez már a második állítólagos nemi erőszak egy ukrán menekült ellen.
Már akkor is ki volt pattintva.
Az énekesnőtől nem áll messze a szexizés.