Donald Sutherland hosszú betegség után Miamiban hunyt el. A halálhírt a Creative Artists Agency (CCA) is megerősítette csütörtök este – tájékoztatott a szeretlekmagyarorszag.hu. Bár az amerikai filmek tették híressé, 1978-ban hazája magas állami
Bécsbe szólította a munka Farkas Franciskát, Magyarország egyik legszebb színészőjét. Majd a szállodai szobájában váratlan melepetés érte. Franciska videóval is demonstrálta a furcsa enteriőrt: „Láttatok már olyan konyhát, amiben zuhanyzó van?
A sógun Amint a Trónok harca 2019-ben véget ért, azonnal felmerült a kérdés, mi követheti majd. Több várományos alkotás állt sorban, hogy elnyerje a méltó utódnak járó rajongást, ám ez csak 5 évvel később adatott meg. A Shogunk James Clavell
Hivatalosan is visszatért Katy Perry: a 39 esztendős énekesnő közösségi oldalán bejelentette új kislemeze érkezését, Woman’s World címmel. A dalhoz természetesen videoklip is készült, mindkettő július 12-én lát majd napvilágot – szúrta ki
Rekordbevételt hozott Azahriah három Puskás Aréna-beli koncertje, a jegyekből befolyt bevétel elérte a 2 milliárd forintot. A hvg.hu-nak adott interjúban Tóth Gergő és Tóth Kristóf, az énekes menedzserei elmondták, hogy a koncertek összköltsége 1,4
Ordításra lettek figyelmesek egy harcjelenet során a londoni Noël Coward színház előadásán résztvevők – az azonban nem volt a jelenet része. Sir Ian McKellen, akit a Gyűrűk Ura Gandalfjaként jól ismerhetünk, elvesztette az egyensúlyát és elesett, le
Innovatív szűrési technológiával – úgynevezett CrystalTower-eljárással – készült, 250 és 500 ml-es alumíniumdobozban kapható kristálytiszta ivóvízet dob piacra Floewater néven a HELL – írja a Kreatív Online. A frissítő végtelenszer
Nicole Kidman, az Oscar-díjas színésznő, akit a sokoldalúságáról és merész karakterválasztásairól ismert, újabb rejtélyes dologgal állt elő nemcsak a forgatásokon, hanem a vörös szőnyegen is sokszor parókát viselt – írja a joy.hu. Kidman szigorúan
Köllő Babett nem takargatja szemrevaló testét. Instagram-oldalára időről-időre szívesen posztol olyan fotókat, amelyeken kicsit többet láttat magából – és milyen jól teszi! A tévés-színésznő bomba formában van – erről nemcsak legújabb képei
Meglehetősen őszintén vallott a házassággal kapcsolatos gondolatairól egy interjúban a népszerű műsorvezető, Peller Mariann – tudatta a blikk.hu. A sztár szerint számos házasság megmenthető lenne a válástól, ha a pár előbb kezdene el tudatosan