Május elején robbant a hír, hogy a McDonald’s egy igazi nagyágyút igazolt magához Szoboszlai Dominik személyében. Erről először egy sejtelmes Facebook-poszt került a nyilvánosság elé, majd egy héttel később a hivatalos bejelentés is
Malek Miklós szerelmével, Mony-val már 2008-ban találkozott először. Akkor még nem lettek egy pár, de a sors adott nekik egy újabb esélyt, néhány évvel ezelőtt jöttek össze. Az egyéves jegyesség után álltak oltár elé, egy dubaji álomesküvő keretein
Maya Jama (29), Love Island műsorvezetője a közösségi médiában megosztott egy képernyőképet arról üzenetről, amelyeket az egyik rajongójától kapott – szúrta ki a dailymail.co.uk. A levél eleje kedves volt, megdicsérte az alakját és a ruháját,
Nyár végére már hat gyerek nyüzsgésétől lesz hangos Kulcsár Edina és G. w. M. háza. A sztárpár a két legkisebb gyerekkel a halószobáját is szeretné megosztani. „Lesz majd babaszoba, ha már szükség lesz rá. Eleinte ugyanis velünk alszik majd a kicsi,
Az elmúlt hétvégén Baukó Attila, művésznevén Azahriah lenyűgöző triplakoncertet adott a Puskás Arénában. A telt házas események hatalmas sikert arattak, vasárnap pedig Osváth Zsolt is kilátogatott a koncertre. Véleményét Instagram-oldalán osztotta
A most 60 éves Leonard Albert „Lenny” Kravitz, amerikai énekes-dalszerző, producer, színész és rendező, a rocktörténet egyik emblematikus alakja. Nemcsak a dalaival, hanem a magánéletével is sokat foglalkozik a sajtó. Kravitz egy érdekes egyéniség,
A sztárfocista is bevallotta, hogy boldog párkapcsolatban él, de válsztottja nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Egészen idáig… Szoboszlai Dominik tudatosan óvja a magánéletét a nyilvánosság elől, azonban az ő esetében ez már nem olyan
Jennifer Lopez élete és karrierje egy igazi hullámvasút – írja a blikk.hu. A most 54 éves világsztár pályafutása táncosként indult, MC Hammer U can’t touch this című, 1987-es videóklipjében szerepelt, ezen kívül manhattani éjszakai mulatókban lépett
Azahriah néven megismert zenész milliókat kaszálhat a tripla telt házas koncertsorozatával, mely péntektől vasárnapig tartott a Puskás Arénában. A 22 éves előadónak a legnagyobb luxust mégis az anyagi szabadság és a biztonság jelenti – írja a
A Stranger Things üdvöskéjét, Millie Bobby Brownt közel három év után tavaly áprilisban jegyezte el szerelme, Jake Bongiovi, a legendás Jon Bon Jovi ma huszonkét éves fia. A Netflix népszerű horrorszériájának színésznője egy megható közös képpel