egy kis
Sztárok

Szilágyi Liliána két hónapja hagyta el Magyarországot, felbontotta jegyességét és Mexikóba költözött, hogy maga mögött hagyja a sérelmeit és fájdalmas múltját, illetve megtalálja önmagát. Ez a jelek szerint egyre jobban megy neki, mert a közösségi

A táncosnő azonban egyelőre nem nyitott újabb párkapcsolatra. Jelenleg az egyetlen férfi az életemben a kiskutyám, Noir. Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos. És ez most így is van jól… – mondta a táncosnő a Borsnak. „Sokan meglepődnek azon,

A Barátok közt egykori sztárja, Balogh Edina és zenész férje, Krisztián tavaly októberben jelentették be válásukat. A színésznő korábban beszélt a házasságuk mélypontjairól, ám a két gyermekük miatt mindig túllendültek a nehézségeken. Azóta külön

Szettjéről kikérte a követői véleményét is: Szerintetek megfelelő a ruhám egy tengerparti vacsorához? Az egy dolog, hogy falatnyi rucija is átlátszó, de ennél is pikánsabb, hogy a bikinijét ki is csatolta.   A bejegyzés megtekintése az

A producer, Hefner és Monroe találkozását több mint 600 tételen keresztül ünnepelték egy kétnapos árverésen, amelyet a kaliforniai Hollywoodban lévő NYA Studios Eastben rendeztek meg. Az árverésen Hefner által gyűjtött, valamint az általa 1960-ban

A 90-es évek meghatározó sorozata volt a Baywatch, ahol a szexi vízi mentősök mindennapjait követhettük figyelemmel. Sztárjai gyakran ledobták magukról a ruhát, és meztelenül álltak kamerák elé.

Jennifer Aniston, a Jóbarátok egykori sztárja, aki jelenleg 54 éves, 1998-ban találkozott először Brad Pitt-tel, és hamar egymásba szerettek. Két év múlva, 2000-ben, egy nagyszabású esküvő keretében Malibuban fogadtak örök hűséget egymásnak, és ekkor

Révész Sándort váratlanul érte a baj, amikor két évvel ezelőtt hirtelen rosszullét tört rá, és képtelen volt kezeit mozgatni borotválkozás közben. Később kiderült, ezek a sztrók előjelei voltak, ahogy az is, hogy nem tudta felhúzni a cipőjét. Az

Mikecz Estilla és hét évvel idősebb kollégája, Mohácsi Norbert kapcsolatuk elején sokat alkalmazkodtak egymáshoz, mivel nemcsak a munkájuk terén, hanem habitusukban is nagyon egyeznek, méghozzá mindketten erős személyiségek. Szakmájuk mellett

91 éves korában, idén februárban Vitray Tamás összeházasodott Ivens Évával, aki a filmszakmában dolgozik. Először 2022-ben említette, hogy távkapcsolatban élnek, mivel Éva Svájcban dolgozik. Vitray elmondta, hogy az emberek mindig nehezen viselték el

További cikkek betöltése