Egy ideje viszont egyre több helyről hallottam, hogy ez a szokás nem csak fáradtabbá tesz, hanem komolyabb következményei is lehetnek. Most már tudom: az éjfél utáni lefekvés több mint 90 különféle egészségügyi problémával is összefügghet. És ez nem
Az is lehet, hogy már egy ideje szeded, és semmit nem érzel. De ha fáradékonyabb lettél, gyakrabban fulladsz ki, vagy bedagad a bokád – ne hagyd annyiban. Ez nem az a gyógyszer, aminél megéri kivárni. Lehet, hogy csak egy másik szerre van szükséged
Nem valami futurisztikus génmanipulációról van szó. Egy olyan kezelést próbáltak ki, ami a tested saját inzulintermelő sejtjeit képes újraéleszteni. Ráadásul 700%-kal több ilyen sejt lett három hónap alatt – és ez nem elírás. Ha cukorbeteg vagy, ez
Ahogy a klíma egyre őrültebb dolgokat művel, a forró napok nemcsak a testedet, hanem az agyadat is komolyan próbára teszik. Ezt pedig már nem csak érezzük – a tudomány is kezdi egyre pontosabban megérteni, mit művel a hő az idegrendszereddel. Mi
A több helyen megélénkülő nyugatias szél estefelé északnyugatira, északira fordul. A zivatarok környezetében átmenetileg erős, esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 39 fok között alakul. Az ország
Nem is hinnéd, a rossz alvás mennyi minden negatívummal jár. Persze, milliószor hallottad, hogy a pihenés mennyire fontos, de így összefoglalva látni, mennyire kártékony a rendszertelen és helytelen alvás – sokkoló. „Talán eddig csak annyit
A kutatás a The BMJ orvosi folyóiratban jelent meg, és több mint 200 ezer ember étrendjét, életmódját követte nyomon akár 36 éven át. A vizsgálat rávilágított: a krumpli elkészítése és az, hogy mivel helyettesítjük, kulcsszerepet játszik az
Bármennyire is kecsegtető a mezítlábas életérzés, a barefoot cipők veszélyei nem elhanyagolhatóak. Ha nem készülsz fel megfelelően, könnyen a túlzott lelkesedés árát fizetheted meg – fájdalmas lábujjak, gyulladások, sérülések formájában. Nézzük meg,
Nem kell csodaszert keresned, mert lehet, hogy éppen a French press vagy a török kávé rejti a megoldást. Egy új dán kutatás szerint a kafestol nemcsak, hogy csökkentheti a zsigeri zsírt, de mindezt úgy, hogy nem kell közben megvonásokkal és szigorú
A nyugat-nílusi vírus elsősorban szúnyogcsípés útján terjed, és bár a legtöbb fertőzött nem mutat tüneteket, a betegség súlyos formája akár halálos is lehet. Az olasz hatóságok szerint a vírus idegrendszeri formájának halálozási aránya idén elérte a