Tüdőpestis miatt halt meg egy ismeretlen férfi az arizonai Flagstaff kórház sürgősségijén. Ez volt az első ilyen haláleset a térségben közel két évtizede. A tüdőpestis nemcsak ritka, hanem az egyik legveszélyesebb fertőző betegség is , amely
Európára hosszú, forró nyár vár, egyes országokban sokkal hosszabb ideig tarthat a nagy hőség, mint szokott, és ezzel együtt a szúnyogok is sokkal többen lehetnek. A rovarok nem csupán bosszantóak, de egyes szúnyogfajok olyan betegségeket
Engem megdöbbentett, hogy nem csak a palackozott víz, hanem a teafilter, a konzerv hal, a sör, sőt még az anyatej is tartalmazhat mikroműanyagokat. Mégis, eddig alig beszéltünk arról, hogy ezek a parányi műanyagdarabkák hogyan jutnak be a
Ráadásul valljuk be, a BMI sokszor félrevezető. Miért? Mert nem mondja el, miből áll össze a testünk. Egy izmos ember lehet „túlsúlyos” a BMI szerint, miközben sportos és teljesen egészséges. Vagy ott van a „skinny fat” kategória – kívül vékony,
„Kevesen tudnak róla az Egyesült Államokban” – mondta Dr. Michael Aziz belgyógyász szakorvos, aki naponta 900 mg jiaogulant fogyaszt. Szerinte a növény valóságos csodanövény lehet, mivel „serkenti a sejtek energiaháztartását, javítja az
Most meg azt olvasom, hogy Amerikában ötven év alatt közel 90%-kal kevesebben halnak meg szívrohamban. Ez óriási előrelépés. Nálunk, Magyarországon viszont a helyzet még mindig riasztó: évente 30-35 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegség
A Ozempic pénisz kifejezés így lett internetes mém és egyszerre valós tapasztalat is, legalábbis a felhasználók elmondása szerint. Persze sokan vitatják, hogy valóban a gyógyszer hatása okozza-e a „növekedést”, vagy egyszerűen csak a fogyás és a jobb
Bár a háton alvás kényelmes és vannak előnyei is, például a gerinc tehermentesítése vagy a ráncok megelőzése, a tudomány jelenlegi állása szerint ez a legkevésbé ajánlott testhelyzet a felnőttek számára. Egyes alvásszakértők úgy vélik, a háton alvás
Nem véletlen, hogy a NAD+ világszerte biohackerek és hollywoodi hírességek kedvence lett. Jennifer Aniston, Hailey Bieber és még sokan mások már most esküsznek az infúziós kezelésekre vagy a napi kiegészítőkre, amelyek célja a NAD+ szint növelése. De
A kánikula miatti halál már nem pusztán távoli fenyegetés: a június végi hőhullámban Budapesten is 71 ember vesztette életét, 47-en közülük közvetlenül a klímaváltozás következményeként. A kánikula miatti halál nem riogatás – már itt van, és öl A The