egy kis
Egészség

Bár talán kevesen tudják, létezik egy online világtérkép, amit mindenképp érdemes átböngészni, mielőtt az ember azon gondolkozik, hogy nyaraló célpontokat kezd böngészni. Vannak ugyanis olyan országok, ahová nagy kockázattal jár elutazni nyaralni,

Igen, tudom, általában senki nem figyel külön arra, hogy mennyi ideig pisil, egész egyszerűen tart, ameddig tart. Azonban tudósok szerint valóban érdemes betartani a 21 másodperces szabályt pisiléskor, ugyanis egészségügyi kockázata is lehet, ha ezt

Természetesen az orvosok mindig azt tanácsolják, hogy különösen az ilyen meleg időben, illetve amikor betegek vagyunk, nagyon sok folyadékot igyunk. Ezt egyrészt nem olyan könnyű betartani, másrész az sem mindegy, hogy az embernek valójában mekkora

A új Covid-variáns különösen nagy figyelmet kapott az elmúlt hetekben, mivel a korábbi törzsekhez képest hatékonyabban fertőzi meg az emberi szervezetet. Bár jelenlegi adatok szerint nem okoz súlyosabb megbetegedést, az általa kiváltott tünetek –

A galandféreg betegség már halálesetekhez vezetett Magyarországon, különösen Somogy vármegyében nőtt meg a fertőzöttségi arány. A vörös rókák és aranysakálok ürülékével terjedő parazita akár a kertben termett gyümölcsökről is a szervezetünkbe juthat

Bár egy kicsit még tényleg hűvös volt a május, júniusban tényleg beindul a nyár, jönnek a komolyabb melegek. Persze vannak olyanok, akik ennek nagyon örülnek, mások viszont nagyon nehezen viselik a hőséget. Egy orvos azonban arra figyelmeztet, hogy

A hasnyálmirigyrák az egyik legrettegettebb daganattípus, amely gyakran csak előrehaladott stádiumban derül ki, mivel tünetei hosszú ideig rejtve maradnak vagy más betegségekre hasonlítanak. Egy 39 éves nő, Emma története megdöbbentő példája annak,

Valószínűleg mindenkinél szinte naponta változik, hogy mennyit ül a WC-n, bár vannak olyanok, akik akár egy órát is szeretnek a mellékhelyiségben üldögélni. Az orvosok azonban az tanácsolják, hogy ne töltsünk több időt a vécén, mint amennyire valóban

Egy átlagos vásárlás közben néha csak a szép és illatos dolgokra figyelünk, és elfelejtjük igazán ellenőrizni, hogy egy-egy termék mit is tartalmaz. Pedig az, hogy a háztartásban milyen termékeket használunk, legalább annyira fontos, mit az, hogy mit

Az emberi test sokunk számára érdekes téma, különösen akkor, ha arról van szó, hogy mi történik vele, ha bizonyos folyamatoknak tesszük ki, például diétának. A tudósok és az egészségügyi szakemberek azonban egy dologban meglehetősen egyetértenek,

További cikkek betöltése