egy kis
Életmód

Valószínűleg mindenkinél szinte naponta változik, hogy mennyit ül a WC-n, bár vannak olyanok, akik akár egy órát is szeretnek a mellékhelyiségben üldögélni. Az orvosok azonban az tanácsolják, hogy ne töltsünk több időt a vécén, mint amennyire valóban

Egy átlagos vásárlás közben néha csak a szép és illatos dolgokra figyelünk, és elfelejtjük igazán ellenőrizni, hogy egy-egy termék mit is tartalmaz. Pedig az, hogy a háztartásban milyen termékeket használunk, legalább annyira fontos, mit az, hogy mit

A 2008-as válság óta Magyarországon jelentősen megváltozott a hitelpiac: megnőttek a felvett hitelösszegek és ezzel együtt nőtt a kiszolgáltatottság mértéke is. Egy hitelt ugyanis akkor is törleszteni kell, ha betegség vagy baleset miatt a jövedelem

Az emberi test sokunk számára érdekes téma, különösen akkor, ha arról van szó, hogy mi történik vele, ha bizonyos folyamatoknak tesszük ki, például diétának. A tudósok és az egészségügyi szakemberek azonban egy dologban meglehetősen egyetértenek,

Az utasbiztosítás sokáig afféle „utolsó pillanatos” teendőként szerepelt az utazni vágyók listáján, vagy éppen el is maradt. A pandémia, a járatkésések, az extrém sportok elterjedése, és a globálisan megemelkedett egészségügyi költségek azonban új

Egy friss brit felmérés szerint a lakosság közel 60%-a a konyhaszekrényben tartja a ketchupot – azonban ez a ketchup tárolása szempontjából nem a legbiztonságosabb megoldás. Jabraan Ahmed, a Saffron Alley húsforgalmazó cég élelmiszer-biztonsági

A Michigani Egyetem tudósai szerint ugyanis egy domináns kinézetű férfi arca nagyobb eséllyel jelez fiút első gyermek esetén. A kutatás eredményei szerint az ilyen férfiak 83 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek fiús apák, amikor először válnak

Érdekesek, természetes kártevőirtók, és sajnos egyre fogy a létszámuk – kell ennél több ok, hogy a békák a kertben állandó vendégeink legyenek? Egy békabarát kert nemcsak a kétéltűeknek kedvez, hanem más vadon élő állatoknak is, és a saját

A Ragazze.hu online női magazin a megújulásával egyidőben hirdette meg a Ragazze Hősnője pályázatot. Öt kategóriában (Karrierváltás, Segítségnyújtás, Közösségépítés, Életmódváltás és Kiút a krízisből) várták a jelentkezőket. Mély, őszinte, motiváló,

Szerencsére léteznek természetes és egyszerű módszerek, amelyekkel hatékonyan védekezhetünk a darazsak ellen anélkül, hogy vegyszerekhez kellene nyúlnunk. A következőkben bemutatjuk a legjobban bevált házi praktikákat és tippeket, amelyeket akár egy

További cikkek betöltése