egy kis
Életmód

A magyar kormány társadalmi vitára bocsátotta a Magyar Élelmiszerkönyv tejtermékekre vonatkozó módosításait. Az Agrárminisztérium által kezdeményezett változások célja a vásárlók pontosabb tájékoztatása és a piaci átláthatóság növelése – számolt be

Az NKFH a magyar családok védelme és a tisztességes piaci verseny biztosítása érdekében kiemelt figyelemmel kíséri az árak alakulását, különösen az alapvető élelmiszerek esetében. Az NKFH célja, hogy a fogyasztók tisztességes áron juthassanak hozzá

Mi is az a társfüggőség? A társfüggőség egy olyan párkapcsolati dinamika, amelyben az egyik fél (vagy akár mindkettő) túlzottan függ a másik személy jóváhagyásától, érzelmi támogatásától vagy reakcióitól. A társfüggő emberek gyakran úgy érzik, hogy a

Talán nem újdonság, hogy mentális egészségünk fenntartásában a mozgásnak kiemelt szerepe lehet. Érdemes tudni azonban, hogy nem csupán az segíthet közérzetünk javításában, ha felkelünk a székről és járunk egyet, vagy elkezdünk egy sporttevékenységet

A Lyme-kór egy kullancsok csípésével terjedő fertőzés, amelyet a Borrelia burgdorferi baktérium okoz és Közép-Európában minden ötödik embert érint. A korai tünetek közé tartozhat a fejfájás, láz, fáradtság, valamint egy jellegzetes, kokárdaszerű

A tudósok nemrég figyelmeztetést adtak ki, mivel egy népszerű étrend összefüggésbe hozható az Egyesült Királyság egyik leghalálosabb rákos megbetegedésével. Egy új tanulmány kimutatta, hogy a szénhidrátok és a rostok elhagyása nagyobb kockázatot

Jövőre elkezdődhet Budapest Keleti, Nyugati, Déli és Kelenföld vasúti állomások, valamint Debrecen, Győr és Szeged pályaudvarainak felújítása és funkcióbővítése – olvasható a MÁV honlapján pénteken közzétett tájékoztatóban. Az állomásmegújítási

Gondolom, veled is előfordult már, hogy éjjelente, sokszor ugyanazokban az órákban felébredtél, és nehezen aludtál vissza. Egy nemrégiben készült tanulmány arra utal, hogy az álmatlanság legyőzésének titka a rendszeres erőnléti edzésben rejlik. A

Egészségügyi szempontból az alvás minősége legalább annyira fontos, mint a mennyisége – különösen a gyerekek esetében, akiknél az alvás jelentős hatással van a mentális, fizikai és érzelmi fejlődésre. Ennek ellenére sokan még mindig alábecsülik a

Talán senki sem gondolná, hogy egy egyszerű mag képes megváltoztatni a mindennapjainkat. Egy táplálkozási szakértő szerint egy bizonyos magot kell minden nap a kávénkhoz adni, ami tápanyagtartalma miatt antioxidánsokkal teli és gyulladáscsökkentő

További cikkek betöltése