egy kis
Tech

A NovaTech és társalapítói azt ígérték a befektetőknek, hogy pénzük biztonságban lesz, sőt, „az első naptól kezdve nyereségesek lesznek” – írta a Portfolió. Azonban a SEC szerint az új ügyfélpénzeket elsősorban a korábbi befektetők

Szokatlanul erős aktivitást mutat az utóbbi években az Olaszországban található Etna és a Stromboli. Mi okozza ezt? Van-e összefüggés a vulkánok működése között? A BBC szakembereket kérdezett a vulkánkitörésekkel kapcsolatban. A Szicília északi

Hétfő hajnalban óránként akár 75-100 hullócsillagot is lehet majd látni, ekkor fog tetőzni ugyanis Perseida meteorraj. Ekkor lesz a hullócsillagok éjszakája. Még akár néhány fényesen izzó tűzgömböt is el lehet kapni az égen – írja a Svábhegyi

Ha problémád van, jó eséllyel a retrográd Merkúr az oka mostanság. Egy Sadicka nevű asztrológus és spirituális életvezetési tanácsadó a közelmúltban azt kérte 5000 Instagram-követőjétől: vigyázzanak, mert  technológiai problémákkal, emberekkel való

A tanulmány szerint a zátony térségében az elmúlt 400 év legmagasabb tengerfelszíni hőmérsékleteit mérték, ami súlyos korallfehéredést és az ökoszisztéma összeomlásának veszélyét idézi elő – írja a Live Science. Benjamin Henley, a Melbourne-i Egyetem

Évek óta heves vitákat folytatnak arról az egyiptológusok, hogy a piramisok építése vajon hogyan történt valójában. Miként épültek fel több mint 4000 évvel ezelőtt az ókori Egyiptom hatalmas piramisai? Egy mérnökökből és geológusokból álló csapat

Júliusban a BYD eladások szépen megugrottak. A magyarországi márkakereskedései 148 személyautót értékesítettek, ezzel 25,4 százalékos részesedést értek el a tisztán elektromos (BEV) szegmensben. Év eleje óta 663 személyautót adtak el, ami 12,7

Az olimpia, mint a világ legnagyobb sporteseménye, milliók figyelmét vonzza a világ minden tájáról. A közösségi média felületein megosztott vélemények, ünneplések és kritikák azonban gyakran átesnek a ló túloldalára, az online zaklatás sajnos

Az amerikai kormány betámadta a népszerű közösségi média platformot, a TikTokot – írja a bbc.com. Az igazságügyi minisztérium vádjai szerint a cég tömegesen gyűjtötte a 13 év alatti gyermekek személyes adatait, megsértve ezzel az amerikai

Napjainkban az emberi élettartam meghosszabbítása több milliárdot jelentő iparág, bármely országról legyen szó. Az öregedés kitolását a modern történelem leglenyűgözőbb tudományos kihívásaként emlegetik. Azonban, ha bármikor felfedeznek egy

További cikkek betöltése