egy kis
Unatkozom

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát. Tóth Gabi volt férje egy táncos műsorban ismerkedett meg később menyasszonyával, és úgy tűnik, élethosszig terveznek együtt.  „Hol volt, hol nem volt…. A szerelem vak? Meglehet. Ám a Szépség látott mindent,

A bibliai Ádám és Éva valóban létezhetett olasz kutatók szerint. Új bizonyítékok igazolják a Biblia azon állítását, hogy ők ketten voltak az első emberek, akik a Földön megjelentek. A Biblia Teremtés könyve szerint ez a pár volt az első ember, aki a

Igencsak elnyerte rajongói tetszését Tolvai Reni egyik friss Instagram-megosztása, amelyen az énekesnő a szabad ég alatt fürdőzik. Reni a télen nagy slágernek számító dézsafürdőből emelkedett ki, pont annyira, hogy mesés kebleit lájkolhassa a követők

Kinek ne lenne ismerős? A hírességek ruháit számtalan fotó és videó örökíti meg, amikor megjelennek egy-egy káprázatos ruhakölteményben a vörös szőnyegen. A csodálatos szettek elkészítéséhez nem ritkán több száz vagy akár több ezer óra szükséges

Győzike nagyobbik lánya brutális átalakuláson ment keresztül az elmúlt években – előnyére. Evelin azóta nem is fukarkodik a szexi fotókkal, követői nagy örömére. Gáspár Evelin rajongói ezúttal egy napozós, bikinis képnek örülhetnek, a helyszín

A dél-olaszországi Calabria régióban található Belcastro lakosait arra „utasították”, hogy kerüljék el minden olyan betegség elkapását, amely orvosi ellátást, különösen sürgősségi ellátást igényelne – áll a város polgármestere, Antonio Torchia

Az (887) Alinda aszteroidát Max Wolf német csillagász fedezte fel 1918. január 3-án a heidelbergi obszervatóriumban. A különféle méretű aszteroidák között az 1 kilométernél nagyobb objektumok ritkák, így a 4,2 kilométer átmérőjű Alinda – amely

A szokatlan fotózás során a szexi Apollonia Llewellyn fekete bikinit viselt, testének nagy részét kitéve a fagyos időjárásnak. Az extrém hideg ellen csupán fülvédőt vett fel és meleg csizmát húzott – szúrta ki az Origo. A szexi Apollonia

Az átlagtól eltérő mérettel rendelkező hölgyek is találhatnak maguknak csinos, sportos, csipkés, merevítő karikás vagy anélküli melltartót – állapította meg Bódi Sylvi. A korábbi playmate Instagram-posztjában be is mutatta, hogy áll keblein az

Britney Spears nem sokat hagyja pihenni követőit, Instagram oldalán ugyanis rendszeresen oszt meg képeket és videókat. Legújabb videójában sem vitte túlzásba az öltözködést, de a csípőringás és a fenékpaskolás sem maradhatott el. A videót ITT

További cikkek betöltése