91 éves korában meghalt Lőte Attila, aki több mint fél évszázadon át állt a színpadon, és generációk számára vált ismertté színházi szerepeivel és televíziós alakításaival. Már gyerekként elhatározta, hogy színész lesz: egy meghatározó moziélmény
Jákob Zoltán egy egzotikus utazás során ismert meg valakit, aki igencsak mély nyomot hagyott benne. A Thaiföldön töltött karácsonyi ünnepek után úgy érezte, még nincs itt az ideje a hazatérésnek, ezért szerettei nélkül maradt tovább a
Tóth Andi a közösségi oldalán beszélt arról, hogy az idei év eddig kifejezetten nehéz számára. Elmondása szerint már a tavalyi év vége sem alakult jól, és a helyzet azóta sem sokat javult. „Azért bírtam ki a 2025-öt, mert mindenki azt mondta, hogy a
Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton reggel 6 és délután 3 óra között Budapesten az Attila úton, a Clark Ádám téren és az Alagútban, valamint a budai alsó rakparton a Margit híd és a Döbrentei tér között a Honvéd és Kadét futás miatt. A
Rónai Egon egy interjúban idézte fel élete egyik legnehezebb időszakát. Mintegy húsz évvel ezelőtt egyszerre több válsághelyzet is rázúdult. A műsorvezető akkoriban szakított első feleségével, miközben vállalkozásai – köztük három rádióállomás –
Szombathy Gyula a Nem kell annyi Pábijubi című kötetben nemcsak pályájáról, hanem életének legsötétebb időszakairól is beszél. A nyilvánosság előtt mindig vidámnak tűnő művész most arról ír, hogy gyerekként sokszor erőszak és bántalmazás vette körül
A jövő hónapban már Bolíviában és Brazíliában forog a TV2 népszerű kalandrealityje, az Ázsia Expressz, ezért egyre több pletyka jelenik meg arról, kik lehetnek az idei évad szereplői. Azért csak pletykák, mert s televíziós csatornák a legtöbb
Fenyő Miklós január 31-én hunyt el, és a család mindeddig szinte semmilyen részletet nem osztott meg a betegségéről. Fenyő Diána az édesapja 79. születésnapjához időzített interjúban elmondta: semmi nem utalt arra, hogy tragédia közeleg. „Semmilyen
A 29 éves Alexandra Ceaușescu – aki a diktátor legidősebb fiának, Valentinnak a lánya – eddig tudatosan kerülte a nyilvánosságot, most azonban kiszivárgott, hogy januárban a francia fővárosban megkérték a kezét. A Blikk beszámolója szerint a
Három nehéz hónap után újra egymásra talált Viczián Viktória és Somhegyi Krisztián. A szépségkirálynő őszintén mesélt szakításukról és az újrakezdésről a hot! magazinnak. Három hónap külön A viszonyuk tavaly év végén került válságba, és három hónapig