Nők

Csak a Nők az 52. Kékszalag Vitorlásverseny csapatában

Élményspecialista és étkezési szakértő is versenyez a kizárólag nőkből álló Csak Nőknek hajó csapatában.

 

Az 50. Kékszalag női hajója, de idén is indulnak

A hajó az angol nyelvben nőnemű, mégis a modern korban kevés női vitorlázó vágott neki a víznek. A legrangosabb hazai vitorlás versenyen a balatoni Kékszalagon sem volt gyakori a női legénység, de ez is változóban van. A Csak a Nőknek legénysége nemcsak csupa nő, hanem az élet más területein sikereket felmutató versenyzőkből áll minden évben.

Indultak már a jubileumi 50. Kékszalagon is, ekkor az 55. helyen értek célba a 681 versenyző közül, és a teljesítményükért meg is kapták a legeredményesebb női legénységnek járó díjat.

Két éve száz hajó hagyta ott a versenyt a rettenetes hőség miatt, a Csak a Nőknek hajó legénysége viszont helytállt, és előkelő helyen végeztek, 33 órával a rajt után. Idén is vállalják a kihívást július 30. és augusztus 1. között, természetesen már a legénység is megvan:

  1. Kovács A. Magdolna – ötletgazda, szervező, Csak a Nőknek Magazin és Klub; Nők Világa Nonprofit Kft. alapító tulajdonosa
  2. Hirschler Judit- kapitány , Hirschler Glass tulajdonosa
  3. Hirschler Rebeka – versenyző
  4. Hirschler Ludovika – versenyző
  5. Mohos Katalin – kormányos
  6. Galla Viktória – kormányos
  7. Kovács Lili – résztvevő, social media Manager, Több Mint Marketing Kft. Ügyvezetője
  8. Pásztor Anni – résztvevő, divattervező
  9. Németh Éva – résztvevő, élményspecialista
  10. Dr. Szólláth Bernadett – résztvevő, ügyvéd
  11. Schreiner Viktória – résztvevő, minden mentes étkezési szakértő

A hétvégén tehát az 52. Kékszalagon divattervező, élményspecialista, ügyvéd és étkezési szakértő is bizonyíthat idén is a Balatonon.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló