A Wadi al-Salam, aminek a neve a Béke Völgye, a világ legnagyobb temetője. Az iraki Najaf városában található. A temető a világ legnagyobb temetője; több millió muszlim és tucatnyi tudós, őrző és kötelességtudó földi maradványait tartalmazza
A 34 éves sztár az utóbbi időben nemcsak a nemzetközi felnőttfilmiparban, hanem a hazai televíziózásban is egyre többször feltűnik. Szerepelt a Farm VIP című műsorban, majd a párkereső realityben, A Nagy Ő-ben is, ahol Stohl András szívéért
Nemes Anna távozásának hátterében örömteli ok áll: első gyermekét várja, és most teljes figyelmét az anyaságra szeretné fordítani. A híradós közel egy évtizedet töltött a csatornánál, amely – saját szavai szerint – „második otthonává” vált. Új élet
Hamarosan véget ér a Pokoli rokonok: az RTL nem rendelt újabb évadot, a helyét pedig egy teljesen új hangulatú napi sorozat veszi át. Már a fináléra készülnek Bár a nézők még követhetik a pantallósi családok intrikákkal teli történetét, a második
Életünk legalább egyharmadát semmittevéssel töltjük: alszunk és álmodunk. De akár álmodunk, akár nem, az agyunk nem pihen, intenzíven dolgozik azért, hogy ébredés után minél aktívabb és sikeresebb életet élhessünk. Az alvás és az álom ugyanis rendet
Nem ritka, hogy a tolvajok egész teherautó-pótkocsikat lopnak el. De ez a Mecklenburg-Elő-Pomerániai eset különösen bizarr: ismeretlen elkövetők elloptak egy pótkocsit a rakományával együtt – körülbelül 15 tonna édességgel, gumimacikkal, amelynek
Mandula Ádám neve néhány hónapja robbant be a köztudatba, amikor olyan felvétel került nyilvánosságra, amelyen élő adásban bántalmazza kisfiát. A videó nemcsak a fizikai és verbális agresszió miatt váltott ki felháborodást, hanem azért is, mert az
A Rubint Réka nevével fémjelzett rendezvényt február 21–22-én látta vendégül a paksi Hotel Energy, ahol a szervezők „mozgást, élményt és fergeteges hangulatot” ígértek. Az Alakreform táborok évek óta telt házzal és problémamentesen zajlanak, most
Marjai Judit az RTL Reggeli című műsorban beszélt arról, hogy egy zaklató hosszabb ideje különböző álprofilok mögé bújva támadja őt a közösségi médiában. A férfi nemcsak sértő üzeneteket küld, hanem súlyos, életveszélyes fenyegetéseket is
A karórák világa 2026-ban különös kettősséget mutat. Miközben a technológia minden korábbinál mélyebben átszövi a mindennapjainkat, a csuklónkon viselt kiegészítők terén felerősödött a vágy az analóg értékek és a kézzelfogható minőség iránt. A