Tech

Ez magyarok millióit érinti majd: Ennyivel emeli díjait a Telekom

  • Szerző:nuus
  • 2023.02.23 | 18:18

Az otthoni internet-, tévé- és telefonszolgáltatások, valamint a net- és mobil-hangszolgáltatás havi díjaira vonatkozik a díjkorrekció

Megtartaná kereskedelmi lendületét a Magyar Telekom, amely idén 5-10 százalékos növekedésre számít – hangsúlyozta a társaság üzleti eredményeiről szóló sajtóbeszélgetésen Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes, aki szólt az inflációkövető díjkorrekcióról is.

Az inflációkövető díjkorrekció eredményeként idén a bevétel 5-10 százalékos növekedésre számít a kihívások ellenére. Ezek között említette a makrogazdasági hatásokat, az energiaárakat, valamint a kormány által kivetett extraprofitadót, amelynek összege 24 milliárd forintot tett ki 2022-ben.

. A forgalmi díjakat, azaz perc- és SMS-díjakat, kiegészítő szolgáltatások díjait a változás nem érinti, azok nem módosulnak.

A Telekom 14,5 százalékkal emeli árait március 1-jétől.

A módosított havi díjakkal az első számlákat áprilisban, az eddig megszokott számlázási időszakban készítik el, így áprilisban kell fizetni először az új díjakat.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Bulvár
Kész, vége: Nagy Bogi kilép
  • szerző:nuus
  • 2026. 01. 20.