Gamer
Gollam bőrébe bújhatunk a következő Gyűrűk Ura-játékban
Csúszhatunk, mászhatunk a sötétségben a satnya kis testünkkel.
A Daedalic bejelentette, hogy 2021-re elkészítenek egy játékot, ami a Gyűrűk Ura világában játszódik majd, Gollammal a főszerepben. Azt mondjuk nem tudjuk, hogy ki akar az Gyűrűk Ura univerzumának egyik legkellemetlenebb és legzaklatottabb karakterének a bőrébe bújni. Akár még jó buli is lehet, de nem tudunk semmit, mindössze egy borítót mutattak.

Ezen kívül a PC Gamer megkérdezte a készítőket, akik nem voltak túl beszédesek, de azért mondtak pár dolgot. Nagyon korai fázisban van még az egész ügy, de azt már tudják, hogy Középfölde mely híres területei kerülnek bele. Új sztori lesz, ugyanis Gollam korábbi életébe nyerünk bepillantást, ami egyik könyvből sem lehet ismerős.
Azt nem árulták el, hogy melyik könyvről van szó, ezen pedig sok múlik. A Hobbit és a Gyűrűk Ura között nagyjából száz év van, ebben az időben Bilbónál van a gyűrű, szóval ha ezt az időszakot öleli fel a játék, elég keserves történetnek nézünk elébe. A Hobbit előtt viszont Gollamnál volt a gyűrű, ott már azért más a helyzet.
Annyit még lehet tudni, hogy hatást gyakorolhatunk az eseményekre a döntéseinkkel, miközben folyamatosan egy másik hang is van a fejünkben. Sajnos még képek sincsenek a játékról, és azt sem tudjuk, milyen platformokra készítik.
Címlapkép: Pixabay
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















