Tudomány

Így lehetne kolonizálni a galaxist

Idén tizedjére tartották meg a versenyt, ahol ötleteket mutatnak be arra, hogy az emberiség hogyan tudna elköltözni más bolygókra.

A Global Trajectory Optimization Competition lényege, hogy megoldjanak olyan problémákat, amelyekkel meg kell küzdeniük a rakétamérnököknek és az űrhajósoknak. Na ezen a versenyen innovatív módokat mutatnak be, amelyek nem feltétlenül működnek, de elindíthatnak egy diskurzust a megfelelő irányba.

Az első két helyen kínai csapatok végeztek, a harmadik helyen pedig az Európai Űrügynökség csapata, akik meg is mutatták a munkájukat, akik elég elvetemült ötlettel álltak elő.

Az alábbi videójuk nagyjából tízezer év múlva játszódik, amikor már képesek leszünk meghajlítani a teret, így féreglyukakon keresztül könnyen eljuthatunk majd messzi csillagrendszerekbe. Na meg az is egy feltétel, hogy az űrhajókon el lehessen éldegélni pár száz évig.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló