Érdekes

Nagymamaként kezdett rúdtáncolni, állítja, hogy megváltozott az élete

  • Szerző:nuus
  • 2023.09.17 | 14:18

Elmondása szerint most kezdett igazán élni.

Forrás: Unsplash

Kerry Burnett az élő példa arra, hogy a kor nem számít, sosem késő, hogy teljessé tegyük az életünket. Az 53 éves nő 50 éves korában döntött úgy, hogy rúdtáncolni kezd, azóta pedig teljesen megváltozott az élete.

Elmondása szerint tini kora óta étkezési zavarokkal küzdött, és szinte az egész életét így élte. A rúdtáncnak köszönhetően viszont minden démonát sikerült legyőznie. Először csak úgy tervezte, hogy egyetlen egy rúdtánc órára megy el, de ma már a rúdfitnesz egyik sztárja, tanítja is a sportot, és versenyeken is indul.

Negyvenhét éves voltam, amikor írtam egy bakancslistát azokról a dolgokról, amiket mindig is szerettem volna kipróbálni. Mindig szerettem volna rúdtáncolni, de aggódtam, hogy túl öreg vagyok már hozzá. Tényleg az életem késői szakaszában jártam, amikor elkezdtem, viszont ez volt az első alkalom, amikor igazán jól éreztem magam kívül-belül. Úgy érzem, a sors sodorta elém a rúdtáncot, nemcsak azért, hogy visszaszerezzem a testemet, hanem azért is, hogy megszabaduljak a negativitástól

– mesélte a Mirror magazinnak.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Leválthatják Joe Bident
  • szerző:nuus
  • 2023. 09. 13.