Érdekes
24 évesen műfogsora van ennek a lánynak, mert a fogorvos hatalmasat hibázott
Sokáig titkolta mások előtt, de most elmesélte történetét!
Alex Sandroskiv 12 éves kora óta szenvedett a fogai miatt. Hiába tett meg mindent, szinte hetente kellett fogorvoshoz járnia szuvasodás, fogletörés és gyulladás miatt. Az akkori fogorvosa fogszabályozót javasolt számára. Állította, az majd megoldja a problémákat. Sajnos nem így történt, a fogszabályozó felhelyezését követően Alexnek ismét begyulladt az ínye. Ezután állapították meg, hogy túl rövidek a foggyökerei, ezért lazultak meg és törtek ki könnyen fogai a fogszabályozás során.
A fogszabályozót eltávolították és fogait dróttal erősítették egymáshoz. Fogorvosa gyökérkezelést javasolt, de gyorsan kiderült, hogy elfuserált munkát végzett és evés során Alex fogai sorra estek ki. Végül úgy döntött, fogorvost vált. A szakember azt tanácsolta neki, bármennyire is nehéz, el kell búcsúznia a fogaitól. Végül gyönyörű műfogsort kapott. Alex ekkor még csak 22 éves volt. Egy ideig titkolta mások előtt, hogy min ment keresztül, de már egyáltalán nem zavarja a műfogsor, mivel egész életében a fogai miatt csúfolták.
@myreasontosmile Answer to @jodye.crawford #SoundcoreGoForGold #foryou #foryoupage #fyp #denturegang #denturesvsfood #dentures #xyzbca ♬ NIGHTFALL – Boslen & Dro Kenji
Úgy döntött, TikTok csatornát indít, ahol elmeséli történetét. Jól is tette, hogy rengeteg pozitív üzenetet kap és másoknak is erőt ad ahhoz, hogy egy ilyen nagy lépést meg merjenek tenni.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















