Celeb
Teljesen némán vonultak fel az egyenlőséget követelő női filmesek Cannes-ban
A filmfesztivál vörös szőnyegén síri csendben sétáltak a sztárok.
Teljesen némán vonultak fel azok a női filmesek, akik egyenlő fizetést és azonos megbecsülést követeltek a nemzetközi filmes szakmától. A filmes világ legnagyobb személyiségei síri csendben lépdeltek végig a legnagyobb filmfesztivál vörös szőnyegén.
A csendben protestáló színésznők között volt Jane Fonda, Claudia Cardinale, Helen Mirren, Salma Hayek, Marion Cotillard, több rendező, producer, vágó és díszlettervező, valamint a zsűri női tagjai Cate Blanchett vezetésével, összesen 82-en. „Azért ennyien, mert az elmúlt 71 évben 82 női rendező által készített filmet mutatott be a hivatalos versenyprogramban a fesztivál” – jelezték a szervezők. Ez a versenyfilmek töredékét jelenti: a rendezőnők 82 filmjével szemben férfi rendezők 1688 filmjét mutatták be Cannes-ben.

A néma vonulás végén tartott beszédek a szexuális zaklatásokra is kitértek. Cannes-ban ez azért különösen kényes kérdés, mert Harvey Weinstein molesztálásainak jelentős része itt történt. A fesztiválon kampányt is indítottak a szexuális zaklatások ellen, röplapokon hívják fel a résztvevők figyelmét arra, hogy viselkedjenek megfelelően és egy ingyenesen hívható segélyvonalat is létrehoznak az esetleges áldozatok és szemtanúk számára, hogy jelenthessék az eseteket. Marlene Schiappa, a nők és a férfiak egyenjogúságáért felelős francia államtitkár szombaton azt mondta, hogy számokat még nem tud mondani, de érkeztek hívások a fesztivál keddi kezdete óra.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.









