Tudomány

Okosabbak a balkezesek a jobbkezeseknél?

  • Szerző:nuus
  • 2018.08.13 | 14:12

A világ népességének mindössze a 10-13 százaléka balkezes, de arányaiban több zseni van köztük, mint a jobbkezeseknél.

Minden tizedik balkezes géniusz – írja az Indiana Express. A preferált kéz az agyfunkciókhoz köthető, a balkezeseknek pedig fejlettebb az agyuk jobb oldala, amely a logikáért, az érvelésért és a kreativitásért felel.

Egy teória szerint a balkezesek az agyuk mindkét oldalát használják, ezért tudnak gyorsabban információt feldolgozni, és ezért több köztük a zseni. A történelem során jó néhány balkezes alkotott maradandót, mint például Arisztotelész, Mozart, Leonardo Da Vinci, Marie Curie és Mark Twain, de a jelenben is van néhány híres balkezes, mint Bill Gates, Barack Obama, vagy Lionel Messi.

Az IFLScience tanulmánya is arról tanuskodik, hogy van valami ebben a dologban. Diákokat teszteltek, és a balkezesek jobbnak bizonyultak a matematikai problémamegoldásban, a számtanban viszont ugyanúgy teljesítettek. Azt is megállapították, hogy az extrém jobbkezesek, akik minden tevékenységhez csak a jobb kezüket használják, az átlagosnál rosszabb eredményt értek el.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Bulvár
Kész, vége: Nagy Bogi kilép
  • szerző:nuus
  • 2026. 01. 20.