Tudomány

Egy új kísérlet bizonyítja, hogy a varjak még annál is okosabbak, mint ahogy eddig gondoltuk róluk

  • Szerző:nuus
  • 2018.10.26 | 15:37

Olyasmit figyeltek meg náluk, amit korábban csak a nagymajmoknál. Trükkös madarak ezek a varjak.

123rf.com

A varjak képesek eszközöket használni, sőt azokat kombinálni is egymással. Ezt korábban a nagymajmoknál figyelték meg, ráadásul olyan képesség ez, amit az ember is lassan sajátít el, ahogy növekszik. Kisgyerekként még nem képes rá, mert az agy nem elég fejlett hozzá, nincs meg benne a kellő előzetes tapasztalat, se az előrelátás képessége, nem beszélve bizonyos problémamegoldó képességekről. A kísérlet vezetője azt mondta erről, hogy mindez azért is fontos felfedezés, mert a varjak nem kaptak semmilyen segítséget, nem tanították be őket semmire, mindent maguktól logikáztak ki.

A kísérlet lényege az volt, hogy eleséget helyzetek el a madarak számára egy dobozban, amihez csak úgy tudtak hozzájutni, ha egy vékony pálcát dugnak be a dobozba, és azzal juttattják el az eleséget az etető részhez. Ezt az első akadályt könnyen vették a varjak, de a tudósok nem is számítottak másra. Azonban második alkalommal már több, különböző méretű pálcát is kikészítettek nekik, amelyek túl rövidek voltak ahhoz, hogy használni lehessen azokat. A kísérletben részt vevő 8 varjúból 4 azonban összeillesztette a pálcákat, eszközt készített, hozzájutva így az eleséghez.

A kutatók szerint a varjak átgondolták a lehetőségeket és így jutottak el a megoldásig. Egyikük, Mango több eszközt is készített, különböző hosszúságúakat, így más-más távolságból is hozzá tudott jutni az ételhez. Ez pedig alátámasztja egy másik kísérlet megfigyeléseit: a varjak képesek többféle szerszám készítését kitalálni és megtanulni.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Erotika
Falatnyi bikiniben pózolt Tücsi
  • szerző:nuus
  • 2025. 11. 09.