Gasztró
Tizedszerre is lesz Gourmet Fesztivál, most 50 séf specialitásait kóstolhatjuk
Magyarország legelismertebb fővárosi és vidéki éttermei, cukrászdái, borászatai, bárjai mutatkoznak be a Millenáris parkban május 21. és 24. között.

A korábbi évek étel- és alapanyag-tematikái után idén a szervezők egy kulcsszót, az örökséget választották a fesztivál központi témájának, azzal a céllal, hogy emblematikus fogásaik mellett a kiállító éttermek séfjei személyes ízeket, ételeket, izgalmas történeteket vegyenek elő. A szervezők remélik, hogy az idei tematika minden eddiginél sokszínűbb és különlegesebb fesztiválmenüt eredményez majd.

Az idei Gourmet Fesztiválon a séfek közül a színpadon is bemutatót tart mások mellett Rácz Jenő, Wolf András, Mizsei János, Bíró Lajos és az Anyukám mondta éttermet jegyző Dudás testvérek. A színpadon ezúttal is Mautner Zsófia és Jókuti András lesznek a házigazdák, akik olyan ínyenceket is vendégül látnak, mint például Dragomán György író, Hajós András énekes, humorista, Pásztor Anna előadóművész és Sváby András műsorvezető, producer.

A bemutatókon túl workshopok és gyerekfoglalkozások is helyet kapnak a programban, a felnőtteket pedig egy új szabadtéri helyszín, a Tűzhely várja majd.
Fotók: gourmetfesztival.hu
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.















