Kultúra
Trianon után 100 évvel
Pár szóban emlékeznék meg, illetve egy idézettel a 100 éves évforduló kapcsán!
Minden politikai ideológiától függetlenül egy gondolattal emlékezek meg a 100 évvel ezelőtti eseményekről.
A múltat nem mi alakítottuk, nem lehet már beleszólásunk. De a jövőt mi fogjuk: pont ezért az a legfontosabb, hogy őrizzük meg gyönyörű és egyedülálló nyelvünket, kultúránkat, örökül kapott több évszázados értékeinket. Vigyázzunk egymásra a határ mindkét oldalán, vállaljunk felelősséget egymásért. Közös és tragikus fájdalmunkból ne harcokat tápláljunk, és falakat húzzunk! Tanuljunk együttérzést, tanuljunk az elődeink tetteiből. Vállaljunk a tetteinkért felelősséget, és emlékezzünk méltóságban!
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.Márai Sándor
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.



















