Labdarúgás
Női labdarúgó NB I – Az FTC indulhat a BL-ben
Az MTK Hungária elleni párharcát lezáró harmadik felvonáson 2-1-re győztek csütörtökön.
Az FTC-Telekom labdarúgócsapata indulhat a női Bajnokok Ligájában, mivel az MTK Hungária elleni párharcát lezáró harmadik felvonáson házigazdaként 2-1-re győzött csütörtökön.
A Kocsis Sándor Sportközpontban rendezett mérkőzésen az aktívabban kezdő MTK Németh Loretta révén az 5. percben vezetést szerzett. A félidő közepén magára találó népligetiek azonban a szünetig fordítottak: a 33. percben Szabó Viktória egyenlített, az első félidő ráadásában pedig egy szöglet utáni kavarodás végén Nagy Ágnes öngóljával átvette a vezetést a Ferencváros. A második játékrészben több helyzet adódott mindkét kapu előtt, de az eredmény nem változott.
Ezzel Ferencváros 2-1-re nyerte meg az egyik fél második győzelméig tartó párharcot, és az előző idényhez hasonlóan magyar részről a férfi és a női BL-ben is a népligeti klub indulhat.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.















