Zene

Megérkezett a VAN filmzenekar új kislemezének első dala

  • Szerző:nuus
  • 2020.07.12 | 08:18

De film nem készült hozzá ezúttal.

A VAN filmzenekar 2014-ben alakult a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan egyik szuper „hozadékaként”, majd a 2018-as Rossz versek világának is elengedhetetlen részét képezték. Időközben az is kiderült, hogy a filmekhez írt dalok önmagukban is megállják a helyüket: a zenekar a tavalyi évben is számos sikeres koncertet adott és két videóklippel is előálltak, sokan voltak kíváncsiak rájuk az A38-on, a Kobuci kertben, a Pontoonon, a Margó fesztiválon és az Ördögkatlanon is.

A mozgalmas időszak több változást is hozott, a zenekarból – baráti légkört maguk után hagyva – kiszállt Csorba Lóci és Burucs Szabolcs, így télen már egy új taggal, a Bozo dobosaként ismert Vincenzo Pellecchiával folytatták a közös munkát. Ekkorra már javában dolgoztak egy olyan kislemezen, amely ezúttal nem kötődik filmhez.

„Régóta szeretnénk filmtől függetlenül is, önálló zenekarként bemutatkozni. Nem titok, hogy a Rossz versek dalai közül több már a film előtt íródott, szóval mindig is voltak külön útjaink zenekarként, csak eddig még nem mutattuk meg. Többek között ezért is nagyon fontos nekünk ez a kislemez” – mondta el Reisz Gábor.

Szendrey-Nagy Olivér, a zenekar énekese így fogalmazott: „A dalok alapját már a járvány előtt megírta Gábor és meg is próbáltuk kidolgozni meg felvenni a karanténban külön-külön. Nagyon jó azt érezni, hogy egyre jobb dolgokat tudunk csinálni közösen.”

Az augusztusra várható kislemez címe EZ, amelyről elsőként a Szőke lettél című dal debütál, a hozzá készült klip főszerepében Jakab Julival és a zenekar tagjaival. A videót – ahogy korábban is – Becsey Kristóf operatőrrel közösen készítette a zenekar.

Reisz Gábor ezt mondta a dalról: „Sok olyan dal van, aminek a szövegével meg kell küzdenem, néha hónapokon át vergődöm rajtuk. Ebben az esetben viszont egy slukkra, pár óra alatt megvolt a szöveg. Ahogy benne is van, ez a dal nekem két évet jelent. Két olyan évet, aminek a végén az ember megáll és belátja, hogy mekkora barom.”

A kislemez az NKA támogatásával készül, a lemezbemutató koncert várhatóan ősszel lesz.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló